Tag Archive for mlm

Otthoni munka – álom vagy valóság?

Otthoni munka – álom vagy valóság?

Otthoni munka – álom vagy valóság?Érdekes kísérletet indítottam el az egyik Fb – otthoni munka – csoportban. Feladtam egy hirdetést ezzel a szöveggel: „Képzeld el, hogy semmit sem kell csinálnod, nem kell eladnod, nem kell senkit beszervezni, a honlapod dolgozik helyetted! Ébredj fel!”

Ugyanakkor feladtam egy másik hirdetést is azzal a szöveggel: „Képzeld el, hogy tanulással, kiadásaid átcsoportosításával, kitartó munkával, 5 év alatt eljuthatsz havi hét számjegyű jövedelemre.”

Az eredmény nagyon tanulságos. Hiába volt az első hirdetés végén, hogy ébredj fel, az emberek képesek voltak elhinni, hogy létezik ilyen lehetőség. Egy óra alatt, több mint húszan írták a hirdetés alá, hogy érdekel, kérek további infót.

A munkát, tanulást és befektetést igénylő hirdetésre senki nem jelentkezett.

Magam is keresem a magyarázatot rá, hogyan lehet, hogy az emberek el tudják hinni, hogy munka, tanulás és befektetés nélkül ma pénzt lehetne keresni bárhol a világon.

Erre csak azt a példázatot tudom mindig mondani, ami egy humoros táblán szokott lenni egyes autószerelő műhelyekben.

Olcsón, jól, és gyorsan dolgozunk, de egyszerre csak kettőt választhatsz.

Lehet olcsón és gyorsan dolgozni, de az soha sem lesz jó.

Lehet jól és gyorsan dolgozni, de az soha nem lesz olcsó.

Lehet jól és olcsón dolgozni, de az soha nem lesz gyors. Ki kell várnod, hogy valamikor rád érjenek.

Otthoni munka – álom vagy valóság?

Úgy gondolom, hogy az otthoni munka az egy valós lehetőség, de csak azok számára akik ezt a három dolgot hajlandók érte megtenni. Ez a tanulás, a munka és a befektetés.

Bármennyire is szeretnénk felfüggeszteni az élet törvényeit, a vetés és aratás törvényét ugyanúgy nem lehet kiiktatni mint a gravitáció törvényét.

Tisztában vagyok azzal, hogy mennyi ember él Magyarországon létminimum alatt, egyik napról a másikra és mennyien vannak akik önhibájukon kívül nem tudnak dolgozni, elveszítették a munkahelyüket vagy esetleg rokkantság, betegség miatt munkaképtelenek. Bárcsak lennének az ő számukra olyan online munkalehetőségek amivel pénzt kereshetnek, de a valóság az, hogy az otthoni munkalehetőségek 90%-a MLM-ről szól, ami viszont nem egy könnyű szakma.

Azzal mindenkinek tisztában kell lenni, hogy ha munka, tanulás és befektetés nélkül lehetne könnyen pénzt keresni, akkor mindenki ezt az utat választaná.

Persze mindig vannak pilótajátékok, piramisjátékok és kétes befektetési ajánlatok, amik elhitetik az emberekkel, hogy a semmiből pénzt lehet csinálni, de az igazság az, hogy az ilyen ígéretek
99 %-a mindig átverés volt. Jobbik esetben az emberek csak a befektetett idejüket és a szebb jövőbe való hitüket vesztették el, de a rosszabbik esetben azt a kis vagy sok pénzüket amit ilyen „ilyen nagy lehetőségekbe” fektettek be.

A vetés és aratás törvénye egyik megfogalmazása így szól: „Az élet olyan mint a malacpersely, amennyit beledobsz, csak annyit tudsz kivenni belőle”.

De nem tagadom, hogy vannak, lehetnek olyan jól felépített weboldalak, értékesítési tölcsérek, automatizált rendszerek amik majdhogynem „maguktól dolgoznak” de ezek nem ingyen esnek az ölünkbe!

Vagy van pénzünk, hogy pár százezer forintért csináltassunk és üzemeltessünk egy ilyen rendszert tehát befektetünk, vagy nincs annyi pénzünk és ezért a tanulásunkba fektetünk és sokat dolgozunk, hogy magunk hozzunk létre ilyen rendszert.

Azt, hogy készen kapj egy ilyen rendszert ingyen felejtsd el.
De még ha tényleg kapsz is ilyen profi oldalt valahol ingyen, akkor még mindig nem értél célba! Ugyanis ahhoz, hogy az oldal működjön, forgalmat, bevételt hozzon emberek tömegeinek kell látnia, hogy a nagy számok törvénye alapján legyen vásárlóid, csatlakozóid!

Ez megint 2 lehetőség. Vagy befektetsz és megbízol egy céget a honlap felfuttatásával, például PR linkek vásárlásával, Adwords Facebook reklámok futtatásával százezrekért, vagy beletanulsz és magad csinálod meg, persze a hirdetések költségei akkor is lesznek!

Szóval olyan lehetőség ahol befektetés, tanulás, és munka nélkül tudsz pénzt keresni nem létezik bármennyire is vizionálod szeretnéd, hogy legyen!

Te elhiszed?

Az emberek többsége akik ilyen hirdetési csoportokban jelen vannak mégis el tudják hinni, hogy létezik olyan persely, amibe ha semmit nem dobsz, akkor is vagyonok képződnek benne.

Elhiszik, mert szeretnének benne hinni, úgy mint a gyerekek a Mikulásban vagy a nyusziban!

A befektetés alatt nem feltétlenül kell pénzt érteni, – bár sok esetben minimális összegre is szükség van, – de ha nincs pénze valakinek, akkor legalább a tudás megszerzésére kell többet áldoznia, illetve sokkal több munkát kell beletennie.

Mit jelent akkor, ha valaki így hirdet?

Lehet értékesítés nélkül, eladás nélkül pénzt keresni? Természetesen!!

De hát ma már minden MLM erről szól!!
Nem te értékesítesz, nem te tartasz raktár készletet és nem te szolgálod ki a vevőket, hanem a cég! Ezért ez teljesen félrevezető hirdetés, mert igaz nem neked kell értékesíteni a termékeket DE A LEHETŐSÉGET IGEN!

Neked kell tudnod eladni a lehetőséget, és meggyőzni az embereket arról, miért érné meg nekik a céged webáruházából vásárolni nem a sarki boltból vagy a Tesco gazdaságosból!?

Otthoni munka – álom vagy valóság?

A hirdetési csoportok bejegyzéseit figyelve úgy tűnik, hogy az otthoni munka iránt érdeklődők többségének semmi pénze nincs és mint utolsó mentsvárként jöttek a csoportba, hátha találnak valami lehetőséget, ami kimentheti őket az anyagi gondokból.

Sajnos a legtöbb ember gondolkodása teljesen elrugaszkodott a valóságtól és fel vannak háborodva amikor kiderül, hogy az otthoni munkák többsége anyagi befektetéssel kezdődik. Ők nem pénzt kiadni, hanem pénzt keresni akarnak.

Persze vannak MLM hálózatok ahol ingyenes csatlakozást reklámoznak és hogy nincs semmi kötelező vásárlás. Ezzel az a probléma, hogy az MLM, az a másolódás üzlete és ha valaki ingyenesen csatlakozik, nem vásárol termékeket, nem próbálja ki a cég termékeit, hanem csak a pénzszerzés motiválja, akkor ő is ilyen embereket fog találni, akik ingyen akarnak csatlakozni.

Így mehet a végtelenségig, mert mindenki arra fog számítani, hogy majd az új belépői fognak vásárolni. De ez csak egy rózsaszín álom, az MLM termékforgalom nélkül, olyan mint a legjobb autó üzemanyag nélkül.

Otthoni munkát akarsz?

Tehát ha te otthoni munkával, – aminek 90 %-a MLM munka – akarsz foglalkozni és pénzt keresni, akkor neked le kell váltanod az alkalmazotti gondolkodásmódot, vállalkozói hozzáállásra.

Nem lehet fordítva megülni a lovat és ilyeneket mondani: „Én majd akkor vásárolok, akkor megyek rendezvényre, akkor költök önképzésre, technikai eszközökre, ha már pénzt kerestem ezzel az üzlettel.

Ha valóban otthonról szeretnél dolgozni, ha megtetszett az MLM lehetőség, ha tetszik a passzív jövedelem és a szabadság amit ezzel a munkával el lehet érni, akkor bárhonnan, bármilyen módon, de elő kell teremtened a magjaidat, amit el tudsz vetni.

Személyes tapasztalat alapján elmondhatom, hogy én és más vezető társam is, amikor elindultunk az MLM üzletünkkel, plusz munkát, takarítást vállaltunk, hogy előteremtsük vele a havi 100 pontos vásárlás összegét, ami az üzletünk motorja.

Sokszor a napi 12 óra munka és gyerekek nevelése után, éjszakába menően dolgoztunk és tanultunk, mert hittünk magunkban és az üzletbe amibe belekezdtünk.

A kérdés megértéséhez feltétlenül meg kell értenünk, hogy mit is jelent az otthoni munka és az MLM. Azok számára, akik eleve kizárják az MLM lehetőséget én nem tudok semmit ajánlani. Persze sokan vannak akik megpróbálják a cégüket másképp feltüntetni, de végül mégiscsak kiderül, hogy náluk is MLM-ről van szó. Ilyen pl. azok akik egy MLM céget azzal reklámoznak, hogy a munka csupán abból áll, hogy kimásolsz egy szöveget és beilleszted valahova.

A lényeg, hogy az otthoni munka kifejezés, csak arra utal, hogy otthonról is végezhető a munka nagy része, de a legfontosabb dolog ezzel kapcsolatban, hogy minden otthoni munka hivatalosan egy vállalkozás. Ha pénzt keresel, azt be kell jelenteni és adózni utána. Sokan ebbe sem gondolnak bele amikor otthoni munkában keresik a megoldást.

Az MLM lényege

Tehát visszatérve, az MLM lényege, hogy az ember kiválaszt egy céget, aminek a termékeit akkor is fogyasztaná, ha nem kapcsolódna hozzá üzleti lehetőség és elkezdi fogyasztani azokat, megismeri a cég vezetőit, marketing tervet, a rendezvényeket és miután ezekkel azonosulni tud, akkor elkezdi ajánlani a lehetőséget a legkülönfélébb módokon.

A hagyományos MLM üzletépítés esetén az ember a névlistáját, az ismeretségi körét keresi meg először az ajánlattal, majd ajánlásokat gyűjt, esetleg hideg hívásokkal szervez időpontokat és hív meg bemutatókra embereket.

Az online hálózatépítés során rengeteg online marketinges eszköz van, ami segíti a termékeink és az üzleti lehetőség népszerűsítését, terjesztését.

Azonban azzal is tisztában kell lenni, hogy az MLM lényege nem a termék eladás, hanem a vezetővé válás. Vannak akik ezért az MLM-et egy rejtett vezető képzőnek is nevezik.

Az igazság az, hogy az emberek nem a termékek miatt, sokszor nem is a marketingterv vagy a cég miatt csatlakoznak egy MLM-hez, hanem egy vezetőt, egy karizmatikus egyéniséget, egy követhető példát és egy másolható sikeres embert keresnek.

Ezért ebben a szakmában az igazi nagy pénzeket nem azok keresik, akik havonta eladnak egy-két terméket, hanem azok, akik tudnak csapatban gondolkodni, tudnak emberekkel jól kommunikálni, ismerkedni és képesek arra, hogy hiteles vezetőkké váljanak.

Ezért aki azt állítja, hogy az otthoni munkához, vagy az MLM-hez elég ha van egy okos telefonod és internet kapcsolatod, az hazudik, vagy maga sem érti az MLM lényegét, esetleg szándékosan könnyűnek akarja feltüntetni a lehetőséget csak hogy belépjenek hozzá emberek.

Ingyen sajt azonban csak az egérfogóban van, ezért bár igaz, hogy az internet és egy laptop vagy egy okos telefon megléte nagy segítség az üzleted elindításához, de ez korán sem elegendő feltétel. Ez olyan mintha azt mondanám , hogy akinek van ollója az belekezdhet fodrászkodásba, vagy ha van csavarhúzód akkor már autószerelést is vállalhatsz.

Én kiket keresek, kiknek segítek?

Én mindenképp csak olyan emberekkel vagyok hajlandó együtt dolgozni, akik vállalják, hogy előteremtik az üzlet elindításához szükséges minimális befektetést, akik hajlandóak leváltani a napi fogyasztásukat az MLM cégünk termékeire, akik hajlandóak végig nézni az online képzéseinket, eljönni rendezvényre és tudatosan beletenni a napi munkát ebbe az új vállalkozásukba.

Olyan emberekkel dolgozom együtt akik elkötelezettek és elfogadják azt a tényt, hogy az MLM nem az a szakma ahol az első hetekben meg lehet gazdagodni. Természetesen ha valaki ügyesen dolgozik, akkor már az első hetekben kereshet komoly pénzeket, de azért nem ez az általános.

Ezért az MLM szakmában sok cégnél négyéves tervről beszélnek, ami azt jelenti, hogy egy átlag ember aki MLM és értékesítési tapasztalatok nélkül kezd bele egy ilyen jellegű vállalkozásba, négy év kitartó munka után érheti el az anyagi függetlenséget, vagy legalább azt, hogy a munkahelyét leválthassa az MLM munkájával.

Ez alatt a négy év alatt, főleg az elején, amikor még tapasztalatlan, esetleg sokat hibázik, sok elutasítást kap és még a technikai tudása sincs meg, fontos, hogy akkor is kitartson a cég termékei mellett, amikor még nincsenek bevételei, mert ez a vetés és hűség fogja megalapozni a későbbi sikereket. Az elmúlt 15 év tapasztalata, amióta emberekkel dolgozom ezt bizonyítja.

Ha tehát ezek után is érdekel az otthoni munka, és szeretnél velem dolgozni, megismerni a lehetőségeket és a termékeket amivel én foglalkozom, vagy szeretnél olyan üzleteket ahol akkor is keresel pénzt ha senkinek se mutatod meg, senkit se léptetsz be, mert a pénzed dolgozik helyetted és hozza a magas hozamokat, akkor kérlek írj és jelentkezz nálam.

wellnesskavehaz@gmail.com   Nagy Gábor

Ha pedig továbbra is abban hiszel, hogy majd jön a királyfi hófehér lovon és magával visz, vagy találsz olyan otthoni munkát ahol tanulás munka befektetés áldozat, a kényelmi zónád feladása nélkül meggazdagodhatsz, akkor kívánok hozzá sok szerencsét!

Ha idáig eljutottál akkor talán arra is hajlandó vagy hogy megismerd a részleteket a  cégemmel kapcsolatban:

 

 

Mi a különbség az MLM és a pilótajátékok között?

Mi a különbség az MLM és a pilótajátékok között?

https://www.youtube.com/watch?v=kKwg5Q_HIQI&

A pilótajátékok legnagyobb bűne, hogy eltávolítják az embereket a hiteles MLM cégektől is azzal, hogy magukat annak állítják be! Így az emberek elutasítják életük nagy lehetőségét is azzal, hogy meg se hallgatnak már hiteles és valós MLM cégeket és azok kiváló ajánlatát, amivel valóban sok pénzt kereshetnének és soha semmit se buknának el.

A videóban elmondom mik a legfontosabb szempontok és hogyan tudsz eligazodni ebben a világban.

Melyik MLM cégnél lehet a legtöbbet keresni? Hol a legtöbb a jutalék?

Melyik a legjobb marketingterv hol kereshetsz a legtöbbet? Melyik MLM cégnél lehet a legtöbbet keresni? Hol a legtöbb a jutalék?

„A legtöbb MLM után érdeklődő, amikor összehasonlítja a különféle jutalékrendszereket, nem csinál mást, mint összeadja a különféle szintekre kifizethető százalékokat és azt gondolja, hogy amelyiknél ez az összeg a nagyobb, az a legjobb. Ez azonban ritkán bizonyul helyesnek.  Valójában sem a kifizetésre kerülő százalékok összege, sem a jutalékszintek száma, de még a jutalékrendszerek típusa (leszakadásos, unilevel, bináris és mátrix) sem játszik ebben döntő szerepet.

„Ha ezt a kérdést egy tágabb értelemben véve megvizsgáljuk, egyszerűen megállapíthatjuk, hogy ha a jutalékrendszer gépezetek
90 %-ába ugyanazt az értékesítési volument táplálnánk be, végtermékként nagyjából azonos mennyiségű jutalék keletkezne bennük. A legtöbb esetben minden jutalékként és prémiumként összesen kifizethető egy dollárból 45 cent plusz-mínusz 5 százalék kerül kifizetésre.” (Len Clements)

Ha ez igaz, akkor mi az, amire érdemes odafigyelni? Van két olyan tényező, ami a legnagyobb hatással van arra, hogy a gyakorlatban (nyugodtan elfelejthetjük az elméleteket, amelyek papíron hibátlanul működnek) melyik jutalékrendszer „gépezet” állítja elő a lehető legnagyobb jutalékokat.

1.) Az első – és a legfontosabb – az, hogy mennyi az ÉRTÉKESÍTÉSI VOLUMEN (az eladott termékek és szolgáltatások értéke), ami belekerül a „gépezetbe”. Ha például egy jutalékrendszer 10 mélységben szintenként 10 %-ot fizet, de senki sem hajlandó vásárolni a termékekből, akkor jutalékként semmi sem kerül kifizetésre. Az értékesítési volumen képezi az üzemanyagot a jutalékrendszert megtestesítő gépezet számára. Ha nincs üzemanyag, akkor jutalék kifizetés sincsen!

2.)    A második megvizsgálandó szempont a kifizetés „SÚLYOZÁSA”. Ez alatt azt kell érteni, hogy miként és kinek kerülnek kifizetésre a jutalékok a Marketing Terv különféle szintjein. Nézzünk most erre egy példát. Tegyük fel, hogy két 10.000 termékforgalmazóval rendelkező MLM vállalatnál 100 millió forint kerül jutalékként kiosztásra, a következő módon: Az egyik esetben az öt legkiválóbb termékforgalmazónak, fejenként 5 millió forintot adnak oda, valamint az őket követő tíz legjobb ember közül pedig, mindegyiknek 2,5 milliót osztanak ki (ezt nevezik „vezetőkre súlyozó” jutalékrendszernek).

A másik MLM vállalatnál fejenként egyformán 10.000 forintot kap a termékforgalmazók fele, vagyis 5.000 személy (ezt a módszert „munkatársakra súlyozó” jutalékrendszernek nevezik).  Annak ellenére, hogy mindkét MLM vállalatnál ugyanaz az összeg (100 millió forint 50 %-a, vagyis 50 millió forint) kerül kifizetésre, az alapelvek teljesen különböznek egymástól (a példa szándékosan lett ennyire szélsőséges módon megfogalmazva).”

forrás: Kajárik Béla     kajarikbela.hu

Nézzük mit jelent ez a gyakorlatban, az elmúlt 10 év példáit alapul véve.

Van egy oldal – ami szinte biztos, pénzért írt cikkeket közöl – gyakran hoz le ilyen, legjobban kereső MLM vezető listákat. Az egy dolog, hogy mennyire lehet ez hiteles és tényeken alapuló, mert nem hiszem, hogy a nagy MLM vezetők zöme, egy ilyen oldal szerkesztőjének mutogatná a jutalék csekkjét, de az feltűnő, hogy szinte évente hatalmasat változik a lista, mintha egyes cégeket azzal akarnának népszerűsíteni, hogy az ő vezetőik vannak az első helyeken.

Nemrég még az egyik konkurenciánk nagy vezérei szerepeltek 4-en is az első 10-ben. Aztán valahogy hátra sodródtak, jöttek a bitcoinos MLM vezetők és mindent taroltak. Aztán valami történt arrafelé és mindenki eltűnt a listáról. Én nem igazán hiszek az ilyen listáknak, bár sokan szeretnek rá hivatkozni, mikor épp ők vannak elől, lehet jó pénzért. „Mert van az a pénz…”

A lényeg tehát az, hogy minden tisztességes valódi MLM cég, ha termékekről van szó, nagyjából hasonlóan fizet, mert mindenhol vannak előállítási, kutatási, marketing költségek és általában a cég a bevétel felét tudja szétosztani, a másik fele kell ahhoz, hogy kutatások legyenek, tudjanak fejleszteni, hogy mindig a legjobb minőséget adják, kell ahhoz, hogy a termékeket előállítsák, igényesen csomagolják és kell a cég fenntartásához, az alkalmazottak fizetésére, marketing anyagok készítésére! Ha ezeket háttérbe szorítják, csakhogy a legtöbb jutalékot tudják fizetni, hamar visszaüthet, mert a minőség romlása, a forgalom csökkenésével járhat, hisz vacak terméket csak addig lehet reklámozni, ajánlani, amíg az emberek rá nem jönnek, hogy nem ér semmit a termék, sőt van, amikor már árt.

Volt bőven olyan eset, hogy túlígérte magát a cég, s mikor az emberek teljesítettek és elértek bizonyos szinteket, nem tudták nekik kifizetni a marketing terv szerint járó jutalékokat. S ha ilyenkor módosítani kezd a cég, az legtöbbször bukással, összezsugorodással jár. Egy vezető se tűri, ha a teljesített kiírás után, nem kapja meg az ígért jutalékot!

Ezért mondtam az elején, nem az a fontos, hol mennyit ígérnek, hanem az, hogy tud-e forgalmat generálni az ember, eladható-e a termék és stabil-e a cég, hogy tudjon fizetni!

Persze, ahol nincs fizikális termék, aminek nagyok az előállítási költségei, hanem csak valami online „termék” van, valami szolgáltatás, alkalmazás ott könnyű nagyokat ígérni. Volt ilyen, egy ideig vezette is a népszerűségi listát, de ott se volt teljesen korrekt a tájékoztatás.
Jól hangzott persze a 100%-os visszaosztás, de azért jól titkolták, hogy ahhoz, hogy 100%-ban megkapd az új belépő befizetését, neked is havi díjat kell fizetni, tehát már nem igaz, hogy 100%-ban ingyen minden a tiéd!

Az elmúlt 10 év, az online „kézzel fogható termék” nélküli MLM-ek reneszánsza volt, de ahogy felemelkedtek úgy tűntek is el a süllyesztőben. Ma már csak 1-2 komolyabb cégről tudok, aki ilyen online eszköztár alapú hálózatot épít, stabilan és jó ajánlattal. Drukkolok nekik, nem örülök a többiek kudarcának sem.

Világosan látszik azonban, hogy bármennyire is akarják, ezek az új MLM csodák leelőzni a régi nagyokat, azok ma is stabilan állnak és növekednek, míg a „legjobban fizető, 100%-os visszaosztó, nem kell semmit eladni, nincs termék…stb” új kezdeményezések valahogy csak nem tudják még az 5 évet se kihúzni az MLM palettán! Ami nagyon könnyűnek és előnyösnek látszik azzal óvakodj!

De ugyanez vonatkozik, a gyors meggazdagodást ígérő cégekre.

Ezek közül is több volt és van, ami a TOP MLM szintről eltűnt, vagy már visszaesőben van. Talán minden MLM-es emlékszik még a nagynevű XY cégre, ami úgy indult, hogy tele volt a Google Adwords a hirdetéseikkel, miszerint náluk már az első hónapokban milliomosok lettek egyesek. Persze azt nem mondták, hogy azért, mert egy másik MLM cég csúcsvezetői jöttek át, léptek be milliós csomagokkal és hozták a hálózatuk nagy részét. Fel kellett futtatni a céget és ahhoz kellettek az ilyen motiváló sikertörténetek.

Ma már nincs ez a cég, fő vezetői eltűntek, a vezetői meg más cégekhez igazoltak, lettek ott top vezetők. Tehát megint azt látjuk nem az a fontos milyen a marketingterv, hol ígérnek a legtöbbet, hanem az, hogy milyen alapokon épül a cég és van-e termék volumen, eladhatók-e a termékek.

A jutalék nagysága mellett, még nagyon fontos azt is megnézni, hogy mik a jutalékfelvétel feltételei!

Azoknál az MLM cégeknél, ahol a hónap utolsó 2 napján hatalmas sorok vannak a pénztárnál, vagy ha csak postán át szolgálnak ki, akkor ezeken a napokon van csúcsforgalom, bizony egyértelmű a tény, hogy az emberek nem azért vásárolnak, mert szükségük van a termékekre, hanem azért, mert magasak a jutalékfelvétel feltételei, s ilyenkor áll össze, hogy kik vásároltak és mi jött össze az elvárt forgalomból!

Ilyenkor jönnek a nagy telefonálgatások, a fogyasztók noszogatása, hogy ugye elfogyott már a fogkrémed, arckrémed, mosóporod, vitaminod, mert ideje lenne újra rendelned!

Ilyenkor teszik be a hálózatépítők a nagy pénzeket, hogy teljesítsék a forgalmi elvárásokat, a jutalék kifizetéshez!

És lehet, hogy nagy lesz a jutalék, de ha levonjuk a betett pénzt, a „feleslegesen megvett” termékek árát, akkor ott vagyunk megint, hogy mégse fizetnek ők többet, csak úgy látszik!

A jutalék tehát egyértelműen a forgalom nagyságától függ, ezért ha növelni akarom a jutalékot növelni kell a forgalmat. Ahhoz, hogy több eladás nagyobb forgalom legyen, sok MLM cégben bevezették a „nagy üzleti modell”- t ami már nem a termékekről szól, hanem arról, hogy vásárolj minél nagyobb csomagokat, mert akkor valamilyen kedvezményt kapsz.

Vásárolj „alapító csomagot” és akkor a cég nyereségének 2%-ából részesedhetsz negyedévente passzívan, persze ha van legalább 5 állandó törzsvevőd, vagy vásárolj „erőláb csomagot” szintén cirka félmillió forintért, és akkor kapsz a bináris jobb lábadra egy nagyobb mennyiségű pontot, mint járna, vagy vegyél meg több pozíciót, jogot a hálózatban, és sorolhatnám a további marketing találmányokat amikkel azt próbálják elérni hogy a forgalom sokkal nagyobb sebességgel növekedjen, mint a kis üzleti modellben, ahol csak 1-2 terméket próbálnak eladni az érdeklödőknek. Így könnyen felhalmozódhat több ezer euró értékű termék valakinél, és ha nem tudja eladni, akkor megpróbál tőle a vaterán féláron megszabadulni. 

Az ilyen cégeknél valóban gyorsan és nagyon meggazdagodnak a vezetők odafent, de mivel a nagy csomaggal berángatott emberek nagy része nem lesz sikeres és nem tud ilyen nagy összegű csomagokkal beléptetni, ezért sokan abbahagyják, így mindig újabb nagy belépők után kell szaladni. Sokat lehet így keresni, viszont ez sokszor nem passzív jövedelem mert nem lehet leállni, mindig kellenek az újak. 

A kis üzleti modellnél lassabban jön a pénz, mert sok kis vásárló van, de ezek a vásárlók általában stabilak, és nem azért vásárolnak mert ez a jutalékfelvétel feltétele hanem azért mert kell nekik a termék és akkor is megvennék a termékeket ha nem kapcsolódna hozzájuk üzleti lehetőség.

Tehát itt sokkal lassabban képződnek nagy milliomos jövedelmek, de ami van az stabil, a csatlakozók bent maradnak akkor is ha nem megy az üzlet.

Szóval, ha azt keressük, hogy melyik a legjobban fizető MLM cég, melyik a legjobb marketingterv, jutalékrendszer, nagyon sok szempontot figyelembe kell venni!

Én maradnék ennél a megállapításnál, hogy az elsődleges szempont nem az, hogy papíron hol kereshetnél a legtöbbet, hanem az, hogy hol érzed otthon magad, jól magad és melyik cég termékei azok, amiket legsikeresebben tudsz felvállalni, képviselni és népszerűsíteni, így a legnagyobb forgalmat generálni magad alatt!

Mert, ha nem tudsz ajánlani, eladni termékeket, mert olyan drágák, vagy magad se hiszel bennük, csak a pénzkereset miatt csatlakoztál, akkor bármilyen szépen is hangzik a marketingterv, bármekkora milliókat is ígér az első hónapokban, ha nem tudsz forgalmat csinálni, a jutalékod minimális lesz, és a mérleged negatív irányú!

Talán ezek után, már tisztában látsz és tudsz különbséget tenni MLM és pilótajátékok között és remélem kedvet kaptál arra, hogy kipróbáld magad egy valódi MLM vállalkozásban.

Én úgy gondolom a legjobb MLM céget találtam meg és csinálom. 

A vezetőnk az AMWAY-nél 4 év alatt érte el a jövedelmet amit itt 7 hónap alatt, s 2 év után már 8 számjegyű jövedelme van forintban. Nincsenek fizetési igéretek, nincs garancia, mindenki a tudása szorgalma szerencséje munkája alapján keres pénzt. Ezek a számok itt átlagok az elmúlt 2 év után.

 

Ha érdekel melyik az és miért akkor keress bátran.

 

wellnesskavehaz@gmail.com

06709359300

MLM suli – Hálózatépítés lépésről lépésre!

MLM suli – Hálózatépítés lépésről lépésre!

Iratkozz fel Youtube csatornámra!

Mi az MLM?

Mi nem az MLM?

Ha annyira jó üzlet az MLM akkor miért nem csatlakozik mindenki?

Miért más talán jobb az MLM vállalkozás mint a hagyományos vállalkozás?

A képzés fontossága az MLM -ben.

MLM kifogások és ellenvetések.

MLM – kiadás vagy befektetés neked a vásárlás?

MLM elindítás. Mire figyelj hogyan indulj el?

A másolódás fontossága az MLM-ben.

A másolódás fontossága az MLM-ben.

A személyes hit fontossága az MLM-ben.

Akarod vagy csak szeretnéd?

Online hálózatépítés

MLM ingyenes hirdetések – Facebook hirdetési csoportok

Automata toborzó rendszerek – network system – honlapok és hírlevelek.

Mi az offline hálózatépítés?

Szponzorálás az MLM-ben? Milyen a jó szponzor!?

Melyik a legjobb MLM cég?

Melyik MLM cégnél lehet legjobban keresni? Hol fizetnek a legtöbbet? MLM jutalékok marketingtervek. Bináris rendszer az MLM-ben. 

 

Mikor lépj be/ki bármilyen MLM-be/ből.

Mikor lépj be/ki bármilyen MLM-be/ből.

Mikor tudod eldönteni egy MLM-ről, hogy még érdemes-e beszállni, illetve mikor szállj ki. Most olyan MLM-ekre gondolok, amikből te is tudod, hogy átverés, tehát nem termékalapú MLM, vagy ha van is mögötte valamilyen szolgáltatás, az is….

Amikor egy olyan lehetőségről hallasz, hogy előrészvényt vehetsz, meg olyat, hogy belső részvény kereskedés, akkor eleve felejtsd el. Ha mégis meggyőznek, akkor jusson eszedbe mindig ez az email, és ez alapján el tudod majd dönteni, érdemes-e még benn tartanod a pénzt.

Az email a következő bekezdéssel véget is érhetne, mert tényleg ebből már mindent tudsz. Egyszerűen csak a Google Trends-et hívjuk segítségül, ami megmutatja, mennyire népszerű adott időben adott keresőszó, vagyis mennyien kerestek rá adott szavakra, cégekre….

A google keresésekből azt szűrhetjük le, hogy az átverős mlm-ek éppen milyen fázisban vannak.

A meredek esés után már azonnal a pénzedhez kell, hogy juss, ha nem jutsz, akkor borítékolható a veszteség. Ilyenkor már nem szabad pénzt betenni.

Egy nagyon érdekes cikk ITT

Offline hálózatépítés

Offline hálózatépítés

Ha hálózatépítésről, MLM-ről beszéltünk 20 évvel ezelőtt, akkor az egyértelműen offline munkát jelentett. Az ősidőkben, az MLM cég termékeit a hálózatépítők közvetítették ki a vevőknek. Akkoriban ez nagyban hasonlított a direkt értékesítéshez. Az MLM tagok sorra járták az ismerőseiket, rokonaikat, barátaikat és azokat az embereket, akiket esetleg ők ajánlottak.
A hálózatépítők autója, táskája, gyakran tele volt termékekkel, amit ők értékesítettek.

A hálózatépítés alappillére a családi bemutatók vagy a nyílt rendezvények voltak. A feladat az volt, hogy egyeztessünk időpontot minél több emberrel, őket hívjuk el egy ilyen összejövetelre, ahol az elején felépítjük a szponzorunkat, elmondjuk, hogy milyen sikeres ember ő és érdemes rá hallgatni. Az előadása végén lehetett terméket vásárolni, esetleg regisztrálni a céghez.  Sok helyen ez a technika még ma is működik.

A technológia fejlődésével, a kiszállítás módja megváltozott és ma már az üzletépítőknek nem kell kiszolgálniuk a jelentkezőket, nem kell értékesíteni, hanem csak a céghez kell vezetniük az embereket. Ma már az MLM cég szolgál ki mindenkit és ezáltal már jelentősen könnyebbé vált az MLM üzletépítők munkája.

Offline hálózatépítés

Mint már az előző oldalakon említettem, a hálózatépítést lehet jól és lehet rosszul is csinálni. Az offline hálózatépítésre nem lehet objektíven kimondani, hogy jobb vagy rosszabb, mint az online hálózatépítés.
Az tény, hogy az offline kommunikáció, csak nagyon kevés embernek az erőssége és nagyon kevés ember tudja jól csinálni. Amikor a kifogásokról beszéltünk, megemlítettem, hogy talán a leggyakoribb kifogás, hogy „én nem vagyok olyan”.

Az offline hálózatépítésben, nagyon nagy szerepe van az emberek személyiségének és kommunikációs képességének. Ebben az esetben szemtől szembe van a kommunikáció és az ember rossz megjelenésével, esetleg rossz testbeszéddel, könnyen elronthat mindent.
Ilyen szempontból, sokkal előnyösebb az online hálózatépítés, mert az online kommunikációban sokkal kevesebbet lehet hibázni.

A legtöbbet erről Nyíri Zoltán: Személyiségkalauz és a Kérdezés 50 árnyalata cimű könyvében olvashatsz és tanulhatsz. Légy profi!

Röviden vegyük át az offline hálózatépítés lépéseit.

Amikor csatlakozik valaki egy MLM üzlethez, fontos, hogy írjon össze egy névlistát, ez lesz a kapcsolati tőkéje. Azt szokták mondani, hogy nem szabad szelektálni, mindenkit fel kell írni, akivel valaha valamilyen kapcsolatban voltunk. Ezután ezekhez az emberekhez meg kell keresni az utat, hogyan tudnánk nekik bemutatni a lehetőségünket.

Sokszor a gyorsabb siker érdekében, azonnal időpont egyeztetésre biztatják a tagokat. Megtanítják mit kell mondani a telefonba, hogy nem szabad a telefonban információkat kiadni, a lehetőséget bemutatni, hanem egy cél van, hogy eljöjjön a jelölt egy bemutatóra.

Ez azoknál az embereknél, akik tekintélyek, véleményformálók, általában jól is működhet. Akit én tisztelek, akire felnézek, arra kíváncsi is vagyok és ha mutatni akar valamit bizalommal vagyok felé.

A probléma az, hogy nagyon kevés ember rendelkezik ilyen elfogadottsággal a környezete előtt, így az átlag MLM-es nagyon sok nemet kaphat az üzlete kezdetén. Aki offline akar dolgozni, mindenképp azt javasolnám, hogy nézzen őszintén szembe magával.

Ha egy sikertelen, link alak voltál, becsaptál már embereket, vagy egyszerűen semmi olyat nem csináltál, ami miatt felnézhetnének rád, akkor jobban teszed, ha nem kezdsz el rögtön mindenkit megkeresni a te nagy üzleti lehetőségeddel. Ha tele vagy káros szenvedéllyel, egészségtelen életmódot folytatsz, esetleg elhíztál és nem adsz a megjelenésedre, akkor ne kezdj el azonnal a környezetednek gyógyulási tanácsokat adni, vagy kozmetikai termékeket ajánlani.

Offline hálózatépítés

Ha úgy gondolod, hogy az MLM-ben sikeres szeretnél lenni, akkor először változtass magadon és válj olyan emberré, akitől az emberek elfogadnak tanácsokat. Mert sokszor az emberek, nem az MLM céget vagy annak termékét utasítják el, hanem téged, aki ajánlod azokat. Ne legyél sarlatán, ne kezd el gyógyítani a rákot.

Szerezz saját terméktapasztalatot! Azt senki se veheti el tőled, abban mindig hiteles leszel!

Az offline hálózatépítés, tehát a személyes megkeresésről szól, bemutatók tartásáról, rendezvényekről és tárgyalásokról. Ebben a témában nagyon sikeresek lehetnek, akik értékesítési tapasztalatokkal rendelkeznek, már vezető beosztásban dolgoznak, tudnak emberekkel bánni és kommunikálni. Sok sikertörténetet olvasni, mikor ilyen vezetők, bárhol járnak, mindenkit megszólítanak és beléptették az üzletükbe a benzinkutast, a rendőrt, aki igazoltatott, a postást és mindenkit, akit lenyűgöző stílusuk, kérdezés technikájuk megragadott.

Az átlagember azonban, ilyen képességek híján, könnyen falakba ütközhet és hamar feladja a sok elutasítás miatt. Ugyanakkor elmondható, hogy a sikeres, nagy MLM vezetők többsége, offline módszerekkel építette a hálózatát, így mindenképp előny, ha az ember olyan embereket talál, akik ilyen módon tudják sikeresen építeni az üzletüket.

Az offline hálózatépítésnél, nagyon erős a szponzorálás, az elszámoltatás és komoly elvárásokat támasztanak az üzletépítők felé.

Az emberek 80 %-a azonban nem képes erre, az első nemek után feladja és ezért óriási a lemorzsolódás az offline hálózatépítésben.  Amikor a tagokat állandóan arra noszogatják, hogy minden rendezvényen ott legyenek és mindig hozzanak új embereket, akkor könnyen frusztrálttá válhatnak, ha nem tudják teljesítenie ezt az elvárást. És minél inkább nem tudnak új embereket hozni, annál frusztráltabbak lesznek, elmegy a kedvük az üzlettől és eltűnnek, úgy, hogy többet fel sem veszik a telefont. Az első MLM hálózatomban azt tanították, hogy aki 3 heti találkozóra már nem jött el, azt „halottnak kell nyilvánítani az üzlet számára” és nem szabad vele foglalkozni. Ez viszont még frusztráltabbá teheti az embert és a vásárlást is abba fogja hagyni.

Én hiszek a kulcsember fogalmában, de ezt a hálózatépítőnek magának kell akarni, nem szabad rákényszeríteni!

 A kulcsember az üzlet alapja.

  1. 100%-os termékfogyasztó – minden terméket lecserél cégesre.
  2. Lelkesedik a termékekért és mindent tudást beszerez róluk.
  3. Minden nap beszél egy új emberrel az üzletről, havi 30 bemutató.
  4. Minden nap hallgat egy óra személyiségfejlesztő tanítást
  5. Havonta kiolvas egy üzletépítéssel kapcsolatos könyvet
  6. Ott van minden rendezvényen, webkonferencián.
  7. Csapatjátékos

A jól működő MLM hálózatok alapjai a kulcsemberek, akik minden hónapban megveszik a minősüléshez szükséges termékmennyiséget és nem hangulatuktól függően vásárolnak.

Ha sikeresek akarunk lenni és nagy MLM hálózatot építeni, akkor meg kell tanulnunk, személyre szabni a munkafeladatokat mindenki számára. Mindenkit azon a területen kell elindítani, ami az ő erőssége, amiben jó és amit szívesen csinál. Ha valaki zárkózott, nem szabad rákényszeríteni, hogy pl. bemutatókat tartson.

Ha jó vezetők vagyunk, az emberek megnyílnak mellettünk, kivirágoznak és egy idő után képesek lesznek mindenfajta módszerre. Ezért én az offline hálózatépítést nagyon jónak és fontosnak tartom. Ha másért nem, akkor a személyiségfejlődés miatt nagyon jó, ha az ember átlép a korlátain és a kényelmi zónáján és bemegy emberek közé, ismerkedik, beszélget, kommunikál. Az élet nagy része ma még offline, ezért bármennyire is nehéz, az élő kapcsolatok az elsődlegesek az MLM-ben is. Ahogy a szép tájakat se elég csak a monitoron át nézni, az emberi kapcsolatok értékét, szépségét se pótolhatja a cset vagy az email. Az offline hálózatépítést nem lehet kizárni az életünkből!

Ugyanakkor, hálás vagyok, hogy a technika fejlődése, az internet megjelenése lehetővé tette, hogy azon emberek is sikeresekké tudjanak válni az MLM-ben, akiket ez a technika taszított és ezért nem csatlakoztak vagy ezért hagyták abba.

Az online hálózatépítés

MLM Lezárási Útmutató – Kasza Tamás

MLM Lezárási Útmutató – Kasza Tamás

 

 

 

 

MLM Klasszikusok

MLM Klasszikusok

https://www.youtube.com/watch?v=DVuq6kWf-RI

https://www.youtube.com/watch?v=H-8rcGQWasM

 

Hogyan indulj el az MLM-ben, hogy sikeres legyél?

Hogyan indulj el az MLM-ben, hogy sikeres legyél?

Egyszer egy prédikátor, készülni akart a vasárnapi beszédére és nem talált témát. Zavarta a gondolkodásban a gyermeke, ezért gondolta ad neki egy nehéz feladatot. Szétvágott egy újságot, amin egy földgömb volt, nagy kék tengerekkel s gondolta ezzel lefoglalja órákra a fiát, ha megkéri, hogy rakja ki, mint egy puzzlét!

A gyerek azonban már 5 perc múlva kopogott, hogy kész van. Nem akarta elhinni a prédikátor, ezért átment a másik szobába, ahol a gyereket hagyta. A kép valóban ki volt rakva.

A kisgyerek elmondta, hogy ez egy könnyű feladat volt, ugyanis a kép másik oldalán egy ember képe volt és egyértelmű volt minek, hol a helye. Ezért nem a földgömböt rakta ki, hanem az embert, s utána csak megfordította az egészet! Mert, ha az ember rendben van, akkor az egész világ helyreáll! Ez lett a vasárnapi prédikáció témája is!

Úgy gondolom az MLM-ben való sikeres induláshoz meg kell találnunk az utat, és a legelső, hogy olyan emberré váljunk akit szívesen követnek az emberek, s utána pedig olyan vezetővé aki hiteles és követhető és a csapata mindenben másolja és követi. Ezekhez az első és legfontosabb dolog a hozzáállásunk a gondolkodásunk átprogramozása és feltöltése helyes a meggazdagodást segítő gondolatokkal!

  1. Gondolat nagytakarítás.

Sokan, igaz gyakran nagy vívódások után, rájönnek, hogy az MLM a legjobb lehetőség arra, hogy bárki, nemtől, kortól, végzettségtől függetlenül, kockázat és veszteségtől való félelem nélkül el tudjon indítani egy saját, akár nemzetközi vállalkozást és ezzel lehetőséget adni a bőség, a jólét kiáradásának! Ez idáig így is van! Valóban nem számít a kor, a nem, a végzettség, vagy az, hogy hol laksz, hol vállalkozol, milyen állapotból startolsz.

De van valami, ami viszont igenis számít, s ha ez nincs meg akkor felejtsd el az MLM-et és mindent, ami a meggazdagodásról szól! Ez a dolog nem más, mint a pénzhez való viszonyod, a gazdagságról való gondolkodásod és a te személyes jövődről való pozitív kép, a valós miérted és a helyes attitűd.

Ha ezek nincsenek a helyén, akkor olyan mintha a legszuperebb számítógéped lenne, ami viszont összeszedett már, minden létező vírust és hiába akarod használni, a maga életét éli.

Lefagy, nem menti a dolgokat, állandóan törli amit csinálsz, újraindul, vagy rosszabb esetben egy kék képernyő fogad, hogy FATALIS ERROR!

Sikeres elindulás az MLM-ben

Te Isten tökéletes alkotása vagy, egy tökéletes számítógép, aki a legjobb teljesítményt tudná hozni! De a szoftvered, a gondolataid annyira fertőzöttek, hazug, téves, igaznak hitt gondolatokkal, hogy egészen más irányba haladsz, mint szeretnél, vagyis inkább nem haladsz, hanem minden nap kudarcok, csalódások, bukások érnek és nem tudod, mi a rossz benned, hol hibázol?

Ahhoz, hogy sikeres MLM üzletépítő legyél, tehát az első nem a cég, a termékek, a szponzor személye, hanem a gondolataid rendberakása! Ha ez megvan, akkor igazából bárkihez csatlakozol, bármilyen cégben, – persze legális valódi MLM cégben – biztos sikeres leszel!

 

Ez a rendberakás megerősítésekkel, pozitív megvallásokkal kezdődik.

Persze nem fog jönni azonnal a változás. Ezek nem mágikus pénzteremtő mondatok. Ne várj csodát, s hogy minden megváltozik azonnal, csak ettől működni kezdenek a dolgok. Ez olyan, mint a szántás, a trágyázás és a gyomok, gyökerek kitépése a földből. Ezek a mondatok, ez a gondolkodásváltoztatás megteremti a jó talajt a magok növekedéséhez.

De biztos vagyok benne, hogy ha így kezdsz el gondolkodni és naponta megdolgozod az elméd ezekkel a gondolatokkal, akkor sokkal fogékonyabb leszel a sikerre. Ezt sikeres emberek ezrei bizonyítják. Ezért kérlek, most zárj ki minden más gondolatot, feladatot és fókuszálj az elmédre, világítsad át a gondolkodásodat, leplezd le az önmagadat szabotáló gondolatokat és irtsd ki a kudarcodat okozó negatív gondolkodásmintákat!

Az ember életét, sorsát, jövőjének alakulását teljes mértékben a gondolatai határozzák meg! A gondolatai alapján hoz döntéseket, érez érzelmeket, alakítja ki hozzáállását és cselekszik.

A világ talán legerősebb törvénye, az ok-okozat törvénye, vagyis, hogy minden okkal történik, nem véletlenül és ahhoz, hogy valami kinőjön a földből, valamilyen magnak, oda kellett kerülnie.

És ahogy a természetben is igaz, hogy amit vetsz csak azt arathatod, így az életben is ez a fő törvény, ahogy gondolkozol az vagy te és az lesz a jövőd!

Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.    (Példabeszédek 18:21)

Ha kukoricát vetsz nem arathatsz búzát, ha búzát vetsz nem babot fogsz szüretelni! Ezért nem tudod megcáfolni az igazságot, ahol ma tartasz, az a tegnapi döntéseid következménye, ahogy gondolkoztál, amilyen gondolatokat engedtél be a fejedbe és fogadtál el igazságnak, azok hozzák meg a gyümölcsüket, jót vagy rosszat.

Képtelenség ugyanazzal a gondolkozásmóddal megváltoztatni a dolgokat, megoldani a problémákat, amivel létrehoztad azokat! Ezért, ha egy kicsit is meguntad a szegénységet, a reménytelen jövőt, hogy egy életen át eladd az időd, hogy másoknak dolgozz és más álmait valósítsad meg, vagy már megpróbáltál saját lábra állni, de szabadság helyett, csak a vállalkozásod rabszolgája lettél, minden erőd beletolod, mégse jönnek a várt eredmények, akkor ideje megváltoztatni a gondolkodásodat a pénzről, a gazdagságról, a munkáról.

Ha a következő gondolatokban magadra ismersz, akkor hidd el, amíg nem változtatsz ezeken a gondolatokon, nem törlöd az agyadból ezt a fajta hozzáállást, gondolkodást addig ne is számíts arra, hogy a pénz vonzódni fog hozzád, hogy a gazdagság véletlenül is meg akarna környékezni téged! Változtass a gondolkodásodon és megváltozik az életed!

Akarsz gazdag, sikeres, jómódú, szabad ember lenni, aki akkor és ott dolgozik, amikor akar, aki akkor kel fel reggel, amikor akar és nem, amikor muszáj? Aki a saját maga főnöke és nem akkor megy szabadságra, amikor elengedik talán, hanem ha akar, bármennyit kihagyhat a munkából, mivel már nem ő dolgozik, hanem a pénze dolgozik helyette? Nos, akkor ezeket a gondolatokat töröld ki azonnal és futtasd le az új szoftvert, az új gondolatcsomagot!

Ahhoz tehát, hogy jobb, szebb és gazdagabb jövőnk legyen, ezeket a gondolkodásmintákat, mondatokat ki kell törölni az életünkből:

  • Meggazdagodni, csak tisztességtelen eszközökkel lehet.
  • Minden vállalkozó csaló és ügyeskedő.
  • A gazdagokat csak a pénz érdekli, pedig a pénz szerelme minden rossznak a gyökere.
  • Nem fontos a gazdagság, a szeretet a legnagyobb érték.
  • Az életem arra halad, amerre a körülmények engedik.
  • Én nem kockáztatok, félek a veszteségtől, bukástól, maradok a biztos fix fizetésnél, még ha az kevés is.
  • Az életem csak a túlélésről szól, hogy valahogy ki tudjam fizetni, azokat a fránya számlákat.
  • Én, ezt nem engedhetem meg magamnak, nincs erre pénzem.
  • Meg van írva, addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.
  • Talán jövőre sikerül pár napra leugrani Balatonra sátorozni.
  • Ha meg akarok élni, még többet kell dolgoznom.
  • Nem várhatok senkitől segítséget, mindenért keményen megdolgoztam, mindent magamnak köszönhetek!
  • Idegesítenek a gazdag emberek, a fényűzés, a luxus és a rongyrázás.
  • Könnyű annak, aki gazdag családba született és egy rakás pénzt örökölt.
  • Családunkban mindenki szegény volt, meg se próbálok ezen változtatni.
  • Anyám megmondta, nem viszem semmire, úgy, mint az apám.
  • Állandóan csak próbák és akadályok állnak elém, soha semmi se sikerül.

És nézzük az MLM-mel kapcsolatos negatív gondolatokat:

  • Nem hiszem, hogy én bármire vihetem itt, mert már telített a piac, azoknak volt jó, akik az elején csatlakoztak.
  • Én nem akarok senkin se meggazdagodni, nem akarom elveszteni a jó híremet, a barátaimat.
  • Drágák a termékek, nem hiszem, hogy erre lesz kereslet, hogy eltudok egyet is adni.
  • A képzések túl sokba kerülnek, majd akkor adok ki pénzt ilyesmire, ha már jobban mennek a dolgok és kerestem pénzt ezzel az MLM-mel.
  • Majd akkor veszem meg a havi termékeimet, ha már megkeresem az árát, akkor próbálom majd ki az összes terméket, ha lesz bevételem az ajánlásaimból.
  • Megosztottam a Facebookon és kiküldtem az összes email címemre és senkit se érdekelt. Az én ismerőseim nem ilyenek, nem engedhetik ezt meg maguknak.Ahhoz, hogy megváltozzanak a dolgok és elindulhass a meggazdagodás, a bőség megteremtésének útján, a régi szoftvert le kell cserélni, a vírusokat ki kell irtani és új gondolatokkal kell megtölteni az elméd. Azokon kell gondolkodnod, elmélkedned éjjel és nappal, míg be nem rögzülnek olyannyira, hogy természetes lesz számodra, hogy te a legjobbat érdemeled és sikeres, gazdag, bővelkedő élet vár rád, csak idő kérdése, hogy megvalósuljon és láthatóvá váljon ez a tény!

Ha te kapásból elkezdsz okoskodni, hogy nem hiszel a mesékben, hogy a munka a minden, hogy gondolkozással nem lehet meggazdagodni, akkor nem is fogsz soha!

Bármennyit is dolgozol a pénz és a gazdagság messze el fog kerülni téged. Ezért jobb, ha kialakítasz egy sikeres gondolkodásmódot és elkezdsz úgy gondolkodni, mint a gazdagok. Ehhez segítenek ezek a mondatok, amiket, ha nap mint nap elismételsz, meghallgatsz, felolvasol, akkor a régi gondolatok helyett vetett új magok, jó gyümölcsöket fognak teremni.

Az új ÉN2 szoftver pedig, jobbnál jobb állapotba helyezi az elméd, ami jobbnál jobb gondolatokkal fogja támogatni a meggazdagodásod! Ez nem valami ezoterikus, misztikus dolog, bár minden spirituális tanító egyetért abban, hogy a gondolatoknak és a kimondott szónak, beszédnek teremtő ereje van!

Isten a teremtéskor is a szavával teremtett, kimondta és meglett!
És ezt a hatalmat adta azoknak is akik hisznek benne: „Azt mondod a hegynek ugorjon a tengerbe és ha szívedben hiszed, hogy lehetséges, meglesz!”

Szóval itt az ideje elkezdeni, megváltoztatni a világodat és megteremteni a bőséget, jólétet a gazdagságot – természetesen a munka mellett – a szavaid erejével, a gondolkodásod átformálásával!

Napi megvallásom:

  • Jó érzés van bennem a pénzzel kapcsolatban.
  • Megérdemlem, hogy gazdag legyek, megérdemlem, hogy bőségben éljek.
  • Képzeletem és gondolataim erejével, boldog és biztonságos jövőt teremtek magamnak és szeretteimnek. Bízom magamban, bízok kreativitásomban.
  • A bőséget és jólétet vonzom be az életembe. Becsületes, megbízható és kitartó vagyok. Merek nagyot álmodni és tenni az álmaimért!
  • Kész vagyok elengedni, azokat a negatív gondolatokat, amik meggátolnák, hogy a számomra is lehetséges bőségből részesüljek! Nem a hiányokon gondolkodom, hanem a bőséges jövőre fókuszálok.
  • Megtervezem és kidolgozom a célom eléréséhez szükséges dolgok, feladatok listáját.
  • A gazdagság az egyik legjobb dolog, mert nincs annál jobb érzés, mint mikor nincs valaki kiszolgáltatva mások akaratának és akkor, ott és úgy él, dolgozik ahogy akar!
  • A gazdag emberek legnagyobb része, tisztességes módon, tisztességes eszközökkel lett milliomos és épített fel egy vagy több jól működő vállalkozást!
  • A vállalkozók többsége munkaszerető, kreatív, bátor, kezdeményező és ügyesen mozgatja, fekteti be a pénzét, jobbnál jobb ötletei megvalósításába.

  • A gazdagok tudják, hogy pénz nélkül semmit se lehet elérni az életben és ahhoz, hogy másoknak adni, segíteni tudjanak, ők nem tartozhatnak a szegények közé! A szeretet a legnagyobb érték, de érzelmekkel nem lehet segíteni senkin, a pénznek van hatalma, hogy embereket kiemeljen a nyomorból, a nehéz helyzetekből és a gyógyulás, az egészségmegőrzés is pénzbe kerül. Jó dolog adni, de csak az tud adni, akinek van miből! A gazdagság az egyik legjobb dolog, mert aki gazdag, az tud jó hatással lenni a világra!
  • Ura vagyok az életemnek, a körülmények csak megoldandó feladatok, képes vagyok a körülményeimen változtatni!
  • Céljaim és álmaim megvalósításáért, vállalom a vállalkozással járó kockázatot, megkeresem a módját, hogy ne egész életemben a pénzért kelljen dolgoznom, hanem végre a pénz dolgozzon nekem! Nem állást, hanem haladást akarok, addig dolgozok fix fizetésért, amíg fel nem építek, egy passzív jövedelemtermelő, korlátlan és növekvő jövedelmet biztosító vállalkozást! Meggyőződésem, hogy elérem a céljaimat!
  • Az életem a sikerről fog szólni, hogyan győztem le az anyagi kihívásokat, találjam meg a saját utamat és építsem fel a sikeres gazdag jövőmet, a magam és a gyerekeim számára is.
  • Örülök és jó kedvvel fizetem be a számlákat, veszek részt a pénz áramlásában és szívesen, bőkezűen fizetem ki a szolgáltatásokat, amiket igénybe vettem. Örülök, hogy a pénzemből mások is gazdagodnak. A bevételem mindig meghaladja a kiadásaimat. Jól gazdálkodom a pénzzel.
  • Nem azon gondolkodom, hogy mit nem engedhetek meg magamnak, hanem megkeresem a módját, hogyan engedhessem meg magamnak azt, amit szeretnék?! Mindenre telik, ami fontos számomra.
  • Várt és nem várt helyekről és forrásokból is anyagi áldás áramlik hozzám. Pénzmágnes vagyok, a pénz könnyedén áramlik hozzám.
  • Semmi se korlátozza a lehetőségeimet, bárhova eljuthatok és célom, hogy a világ minél több országát megismerjem és gyönyörködhessek a Föld csodálatos tájaiban.
  • Bőségben és nem szűkösségben gondolkodom. Szívesen fizetem meg az árát a számomra haszonnal járó dolgoknak. Nem spórolok a tudás megszerzésének költségein, mert ismerem a tudatlanság árát, nem spórolok az egészség megőrzés árán, mert tudom, a betegségek árát és kockázatát.
  • Nem spórolok a vállalkozásom költségein, mert tudom, hogy befektetés nélkül, kockázat nélkül, nincs profit, vetés nélkül nincs aratás.
  • Valamennyi befektetésem hasznot hoz, napról napra egyre többet.
  • Örömmel és bőkezűen adakozom, mert tudom, hogy minden egyes kiadott forintom, százszorosan, ezerszeresen tér vissza hozzám.
  • A célom, hogy olyan vállalkozást építsek fel, amiben egyre kevesebb munkával, egyre több pénzt kereshetek, így az időmet valóban hasznos dolgokra fordíthatom, olyan munkákra, feladatokra, amiket szeretek, csak épp megélni nem tudnék belőlük!
  • Tisztelem és becsülöm a gazdag embereket, akik a saját erejükből lettek milliomosok és megérdemlik a luxust, a jó körülményeket! Tiszta szívből örülök mások anyagi jólétének. A legjobbat érdemlem és a luxus nem bűn, nem kérkedés, hanem a jogos élvezete, a sikeres gondolkodásnak és sikeres munkának!
  • Nem arra koncentrálok, amim nincs, hanem arra, hogy maximálisan kihasználjam azt, amim van.
  • Nem foglalkozom azzal, honnan indulok, milyen anyagi, szülői háttér van mögöttem, mert tudom, hogy minden lehetséges annak, aki hisz és hogy a világ tele van sikertörténetekkel, emberekről, akik a maguk erejéből lettek milliomosok a semmiből! Ha másnak sikerült, nekem is lehetséges!
  • Nem ijedek meg a próbáktól és akadályoktól, mert ezek természetes részei a sikeres ember útjának.

Nem félek az akadályoktól, mert győztes vagyok és nem áldozat! Biztonságban vagyok és semmi rossz nem történhet velem. Minden érettem van és a javamat szolgálja. Napról napra, pozitív változások jönnek az életembe!

Egyszer fent vagyok, egyszer még feljebb! Minden helyzetből jól jövök ki! Vagy nyerek, vagy tanulok az adott szituációban.

  • Észreveszem az elém tárulkozó lehetőségeket és tudom, hogy nincs jobb idő arra, hogy elkezdjem az életem felépítését, megváltoztatását, mint a mai nap. Ezért nem várok a megfelelő körülményekre, a tökéletes pillanatra és megfelelő eszközökre, hanem belevágok azzal, amim van és út közben úgyis mindent meg fogok kapni, ami a sikeremhez szükséges!

És lássuk az MLM – mel kapcsolatos kijelentéseket:

  • Ha az előttem járók közül, már sokan megcsinálták, én is meg tudom csinálni, semmivel sem vagyok rosszabb náluk.
  • A legjobb időben csatlakoztam és minden lehetőségem megvan, hogy a legmagasabb jövedelmi szintet elérjem, ebben az üzletben.
  • Pozitív és vonzó ember vagyok, az emberek keresik a társaságomat, szeretnek velem lenni és követnek abban, amiben hiszek.
  • Hiteles vagyok abban, amit csinálok, mert elköteleztem magam a siker mellett és hajlandó vagyok megfizetni a siker árát!
  • Megragadok minden lehetőséget, hogy magamat képezzem, fejlesszem és nem spórolok a tudás megszerzésén, mert ismerem a tudatlanság költségeit!
  • Mai napon is céltudatosan keresem azokat, akik, hasonlóan gondolkodnak, mint én és mai napon is újabb és újabb emberek találnak rám és keresnek meg engem, hogy velem akarnak dolgozni.
  • Gyémánt vagyok és gyémántként gondolkodom, cselekszem, addig is amig elérem ezt a szintet.
  • Nem az embereket használom az üzletem építésére, hanem az üzletet használom az emberek építésére.
  • Nem másolni akarom mások működését, hanem a saját ajándékaimban akarok járni, a saját életemet akarom élni és abban növekszem, amiben tehetségem van. Tudom, hogy nekem is van ajándékom, tehetségem és abban gyakorlom magam és azáltal leszek sikeres vezető.
  • Vállalom a vezetéssel járó felelősséget és minél több embernek segítek a céljai elérésében, annál inkább emelkedem én is.
  • Szeretem az MLM szakmát, a cégemet, a termékeinket, a szponzoraimat, a munkatársaimat és örömmel végzem a munkám és építem fel a saját, nemzetközi vállalkozásomat, ami a jólétem és bőségem forrása lesz!
  • Gazdag sikeres és boldog élet vár rám, ez nem szerencse és körülmények kérdése. Ez tény, ez így van!

 

Az 5 leggyakoribb kifogás az MLM ellen.

Az 5 leggyakoribb kifogás az MLM ellen.

Az emberek sokszor eltitkolják félelmeiket, bizonytalanságukat, vagy egyszerűen tele vannak hamis információkkal, mások véleményével ezért kifogásokat gyártanak, hogy miért nem akarnak ezzel foglalkozni. Ha ezeket kibontjuk és megvizsgáljuk akkor szépen félre lehet tolni és kezelni lehet ezeket, sőt sokszor az ellenkezője bizonyosodik be a dolognak amit ténynek vett valaki.

Nézzünk most néhány MLM-mel szembeni kifogást.

  1. Ez piramisjáték. Ez az egyik legelterjedtebb vád az MLM-mel szemben, amit viszont senki sem gondol át komolyan, hiszen a világon szinte minden szervezet, piramis felépítésben működik.

Pl. a pártok, egyházak, munkahelyek, cégek stb. A legtöbb ilyen szervezetben elképzelhetetlen, hogy valaki az alsó szintről, a legfelső vezető helyére kerüljön, vagy pl.  egy alkalmazott többet keressen, mint az igazgató. Sokan hangoztatják azt, hogy az MLM-ben az keres a legtöbbet, aki még az elején csatlakozott, aki legfelül van. Természetesen előnnyel jár, ha valaki idejében hoz jó döntést, de  a valós MLM üzletekben  elmondható, hogy vannak tagok, akik  sokkal később csatlakoztak, de ügyesebbek voltak, nagyobb személyes forgalmat hoztak létre, több saját vezetőjük van, így az igazságos marketing tervnek köszönhetően, sokkal többet keresnek, mint a felső vonaluk.

Természetesen mindenki a saját hálózatának a tetején van, de ez nem csak azt jelenti, hogy egyre több ember munkájából részesedik, hanem azt is, hogy egyre több ember terhe és felelőssége nehezedik rá, így csak azért, mert valaki a csúcson van, nem biztos, hogy sok pénzt keres, mert a jövedelem nem a belépés időpontjától függ, hanem attól, hogy saját maga hány embert tudott beléptetni és tudott a jó vezetőjük lenni. Mivel az MLM-ben nem a különböző szintek alapján fizetnek, hanem az elért forgalom után, ezért bármikor előfordulhat, hogy egy kisebb vezető többet keres, mint egy sokszoros gyémánt.

  1. Az MLM termékek drágák. Ezt elég szubjektív dolog megítélni, mert MLM cége válogatja. Tényleg vannak MLM termékek, amikhez hasonlóak olcsóbban is megvásárolhatók az üzletekben. Itt nagyon fontos megvizsgálni, hogy mit is jelent az, hogy hasonló. Az MLM cégekre jellemző, hogy a legjobb minőségre törekednek. Az egész koncepció arra épül, hogy az emberek kipróbálják a termékeket és azt tovább ajánlják.

Ha a termék rossz minőségű lenne, akkor ezt nagyon kevesen vállalnák. Kevés embernek lenne arra képe, hogy egy olyan terméket ajánljon másoknak, ami nem jó, hisz ezzel a saját maga hitelességét rombolná.

Az MLM cégek komoly kutatói csoportokkal rendelkeznek és mindent megtesznek azért, hogy a területükön a legjobbak legyenek. Ezért általában elmondható, hogy az MLM termékek ára, magasabb minőséget is képvisel. Természetesen vannak MLM cégek, ahol az árpolitika valóban abba az irányba megy, hogy a hálózatépítők minél többet keressenek. Ha MLM céget akarsz választani, akkor fontos, hogy ezt a kérdést magadban rendezd, mert, ha te is drágának tartod a terméket, akkor nehezen fogod tudni kommunikálni. Olyan MLM céget válassz, aminek a termékeit akkor is megvennéd, ha ahhoz nem kapcsolódna üzleti lehetőség és nem lenne a jutalékfelvétel feltétele. 

  1. „Én nem vagyok olyan”. Ez alatt a kijelentés alatt általában azt szokták érteni az emberek, hogy én nem akarok és nem tudok eladni, nem akarok másokat beszervezni és nem akarom a kapcsolataimat az üzletépítés oltárán feláldozni.

Ugyanakkor, nap mint nap ajánlunk dolgokat másoknak, csak azokban az esetekben, abból nem származik anyagi hasznunk.

A probléma a hagyományos hálózatépítési módszerekkel és a gyors eredményekre játszó szponzori tevékenységekben van. Nagyon sok MLM hálózatban, ahogy belép valaki, azonnal ki akarják szedni belőle a kapcsolatrendszerét.

Tudják, hogy erre a legnagyobb esély az első hetekben van, amikor az új belépő még tele van lelkesedéssel.

Ezért már a belépés utáni első napokban hosszú névlistát iratnak vele és elkezdik felhívatni ezeket az embereket, időpont egyeztetés céljából. Ez a gyakorlat általánosan elterjedt, ezért nem akar nagyon sok ember csatlakozni az MLM-hez. Nem akarja a barátait elveszteni azzal, hogy nyomul feléjük egy üzleti ajánlattal és nem akarja a kapcsolatait pénzre váltani, hasznot szerezni a barátokból.

Persze az üzletépítés az nem jótékonysági információ átadásról szól, hanem azért csináljuk, hogy pénzt keressünk vele. Ezért sokkal jobb ha az ember megtanul ismerkedni, megszólítani embereket akiktől nem fog fájni a nem, mint a meglevő jó kapcsolatokat megterhelni egy esetleges NEM -el, ami a barátok közé állhat és elválaszthat.

Manapság az online-MLM előretörésével, ennek problémának a kiküszöbölésére egyre több lehetőség van. Természetesen, ha lassítjuk a tempót, nem nyomulunk az emberek felé, akkor lassabban lesznek eredmények, de sokkal kevesebb lesz az elutasítás és a kudarcélmény is.

Tehát nem kell olyan nyomulós MLM ügynökké válni, akitől rettegnek az emberek, hanem fogyasztani kell az általunk kedvélt cég termékeit, élvezni azok jó hatásait és engedni, hogy minél több ismerősünk vegye észre, a termékek hatását rajtunk. „Nyomulni” az ismeretlenek felé érdemes, de feléjük is óvatosan betartva a szabályt: Megismer- elfogad-meghallgat-megbízik benned- csatlakozik!

A direkt nyomulással ellentétben, nagyon sok módszer és kommunikációs technika van, amivel felkelthetjük emberek érdeklődését, hogy ne mi beszéljünk, hanem ők kérdezzenek.

Az online marketing pedig mindenki számára megnyitja az utat, azoknak is, akik egyáltalán nem szeretnék a környezetüket megkeresni az MLM lehetőséggel, de szívesen vennének részt a termék népszerűsítésében online módszerekkel.

  1. „Nekem erre nincs időm, se pénzem”. Erre általában azt szokták válaszolni, hogy ha így állsz hozzá, akkor soha nem is lesz. Azzal a tudással és munkával, amivel rendelkezel idáig tudtál eljutni, ha többet szeretnél, mindenképp változtatnod kell és időt, pénzt fektetni egy vállalkozásba, ami esélyt adhat neked az anyagi felemelkedésre.

Fontos tisztázni, ha valós MLM céghez csatlakozol, aminek a termékeit kedveled és akkor is megvennéd, ha nem kapcsolódik hozzá üzleti lehetőség, akkor igazából semmit sem bukhatsz az üzleten. Ha nem működik neked az üzlet, akkor elfogyasztod a termékeket és nem vásárolsz többet.

Veszteség így nem érhet, hisz ezeket a termékeket egyébként is megvetted volna máshol. Amikor arról beszélnek egyesek, hogy tudnak emberekről, akik sokat buktak az MLM-mel, akkor mindig valami nem „tiszta” dolog lehet a háttérben.

Lehet, hogy olyan termékeket vásároltattak meg vele, amire egyébként nem volt szüksége, de azt mondták neki, hogy a termék nem fontos, úgyis mindenki a pénzt miatt csatlakozik. Ezt nevezik burkolt pilótajátéknak, amikor szabályosnak tűnik a dolog, mert van termék a hálózatban, de igazából a termék csak egy álca, ami a pénzt megtestesíti. Ha valaki mondjuk félmillió forintért olyan termékeket vesz, amit egyébként, máshol nem vett volna meg, nincs rá szüksége, akkor valóban bukhat az üzleten, mert majd a Vaterán próbál olcsón megszabadulni tőle.

Nagyon sok ember hivatkozik arra, hogy erre neki nincs ideje, ugyanakkor, ha végignéznénk a napirendjét, biztosan találnánk órákat, amiket nem olyan dolgokkal tölt, ami hasznot és jövedelmet termel a számára. Az átlag magyar ember, 4 órát néz televíziót és a Facebook is egyre több időt vesz el az emberek életéből. Emberek sokszor órákat töltenek szkeptikus, céltalan haverjaik társaságában vagy káros szenvedélyeik hajszolásában. Biztos vagyok benne, hogy aki változtatni akar a jövőjén, az meg tudja találni azt az időt a napjában, amikor az online üzletével foglalkozna.

Az üzletépítés kezdetén, a hagyományos vállalkozásom és a gyerekek nevelése mellett, általában csak este 10 után értem rá az online üzletemmel foglalkozni.

Volt amikor ez hajnalig elnyúlt, de akartam a változást és meg is lett annak az eredménye. Tehát ha változást akarsz, akkor biztosan megtalálod az időt rá és tudod a pénzed úgy csoportosítani, hogy az eddig máshol megvett termékeidet, ezentúl azt MLM cégedtől vásárold meg.

A legtöbb ember nem a valóságban él és mindent instant és azonnal akar. Egy autószerelőnél láttam, ezt a vicces táblát kirakva:

3 féleképpen dolgozunk, jól, gyorsan és olcsón, de egyszerre csak ebből kettőt választhat.

  1. Gyorsan és jól – de az nem lesz olcsó
  2. Olcsón és jól – az nem lesz gyors, ki kell várnod a sort.
  3. Gyorsan és olcsón – no, az biztos nem lesz jól.

Az MLM-ben is sokan így akarják az eredményt, gyorsan olcsón és jól.

  1. De ha gyorsan és jó eredményt akarsz, akkor oda kell tenned magad, a legnagyobb üzleti csomaggal kell indulni, befektetni reklámba és rendezvényekre járni. Ez nem lesz olcsó!
  2. Ha olcsón és jól akarsz dolgozni, az biztos nem lesz gyors, mert az ingyenes dolgok elég gyengén teljesítenek és lassan jönnek majd az eredmények.
  3. Gyorsan és olcsón meg nem lesz jó az eredmény. Tudsz gyorsan beléptetni embereket a hálózatodba, ingyenes regisztrációval, egy jól megfogalmazott, mézesmadzagos kampánnyal, de forgalom nélkül semmi jutalékod nem lesz.

A vetés és aratás törvénye tehát itt is visszaköszön. Ki mint vet, úgy arat! Az csak mókusvakítás és mézesmadzag, ha azt mondják az MLM-ben gyorsan meg lehet gazdagodni! Nem igaz! Sok munkával, befektetéssel, áldozat és kockázatvállalással igen, a legnagyobb esélyed itt van a meggazdagodásra, de ehhez bele kell tenni apait, anyait!

Sorolhatnám még, az esetleges kifogásokat, de a kifogások keresése helyett térjünk rá a pénzkeresésre.

Ha nem kifogásokat hanem a legjobban működő és legprofibb MLM céget keresed, akkor feltétlenül keress meg. Nagyon jó ajánlatom van számodra.

« Older Entries