Vállalkozóknak
Vállalkozás indítása, vállalkozás fenntartása és nyereségesen üzemeltetése nagy feladat!
Üdvözlöm a weboldalam vállalkozóknak szóló részén!
Ha Ön most itt van és érdeklődéssel olvas, akkor 2 lehetőség van szerintem:
1.Ön egy sikeres vállalkozó, üzletember, s lehet, hogy pont azért, mert mindig nyitott volt az új lehetőségekre, és mindig tudta, hogy lehet egy lehetőségből a legtöbbet kihozni a saját maga számára! Vannak akik paradigmái eleve kizárnak minden nem hagyományos vállalkozást, és ezek közül az első sokszor a network marketing, a hálózatépítés, ismertebb nevén az MLM. Valahogy sokan úgy gondolkodnak, hogyha felkínálnék nekik 1 millió forintot készpénzben azonnal, szívesebben elfogadnák, mint ha azt ajánlanám, hogy első nap adok 1 forintot, és egy éven át minden nap az összeg dupláját kapja meg! Pedig a végeredmény sokszorosa lenne!
Sok vállalkozó rövid távon gondolkodik, és azonnali haszonban tud csak gondolkodni. Megveszem ennyiért, eladom duplájáért. De ez sokszor csak egy egyszeri kisker hasznot jelent! Az MLM-ben viszont eleinte minimális a haszon, de ahogy beindul a növekedés, a hatástöbbszörözés által, egyre nő a forgalom, s így a jutalék nagysága is exponenciálisan növekedik! És eljuthatunk pár év alatt oda, hogy egyre kevesebbet dolgozunk, mégis egyre többet keresünk! Akár abba is hagyhatjuk a munkát és jól megélhetünk a korlátlanul növelhető passzív jövedelemből! Ez egy más fajta gondolkodás és ehhez kitartó és bölcs vállalkozók kellenek!
2. Ön egy olyan vállalkozó, aki talán kényszerből vállalkozott, vagy nagy reményekkel, de rájött, hogy a vállalkozás léte, még nem garancia a sikerre, és talán a megélhetéséért, a vállalkozás rentábilissá tételéért küzdve, nyitott más lehetőségekre is, mert a több lábon állás, mindig kifizetődőbb!
3. A korona vírus és a karantén, bezárások miatt lehetetlen helyzetbe került és nem tud dolgozni, megszűnt a bevétele és megoldást keres ami ilyenkor is működik.
Nézzük mi a baj a hagyományos vállalkozásokkal:
- Magas kezdő tőke szükséges /3-5 millió/
- Saját árukészlet kell, befektetés, ami könnyen a nyakán maradhat!
- Lassú a megtérülés, több év is lehet!
- Általában beruházást, telephelyet igényel!
- Önnek kell kitalálni, megalkotni, gyártani, értékesíteni a termékeket.
- Már az elején kell cég vagy vállalkozói igazolvány, s ezzel az állam felé jönnek a kötelezettségek, akkor is, ha nincs bevétel!
- 7. Egyszer elvégzett munkáért egyszeri fizetés jár!
- 8. Oda van kötve vállalkozásához, aktív állandó jelenlétet igényel!
- 9. Sokszor nincs növekedési lehetőség!
A pénz hiánya lekorlátozhatja a növekedési lehetőséget! Pld. Külföld felé. - 10. Állandóan fejleszteni kell mert lemarad a versenyben!
- 11. Bonyolult könyvelés, elszámolások!
- 12. Nagy a kockázat! Ha nem jön be a számítás, „az áru megmarad”, nincs igény a szolgáltatásra, a veszteség a vállalkozót terheli! Mindent saját pénzből kell fedezni, nagy a felelősség!
Amit a videóban ajánlani fogunk, a mi vállalkozásunk előnyei:
1 . Minimális kezdő tőkével elkezdhető – ami nem is befektetés, hisz mindössze annyit tesz, hogy a saját új vállalkozásában veszi meg azokat a termékeket, amiket idáig is megvett máshol!
- Nincs saját árukészlet, mi nem értékesítünk, az a cég feladata, amihez odavezetjük az embereket, akik olcsóbban szeretnének vásárolni, törzsvásárlóként!
- A megtérülés / bár mint mondtam, ez nem befektetés hanem vásárlás/ az indulás sebességétől fogva, már az első hetekben megtörténhet!
- Beruházást, telephelyet nem igényel, nincs alkalmazott, nincs rezsi!
- A kutatás, fejlesztés, a termék koncepció, a nagy ötlet a cég feladata, nem nekünk kell kitalálni, kísérletezni. A mi termékeink már 5 kontinensen, több millió regisztrált tagnál beváltak, mert valós eredményeket, élményeket adtak embereknek!
- A jutalék levásárolható, illetve számla ellenében felvehető.
- Egyszer elvégzett munkáért, egy életen át jöhet a jutalék. Passzív jövedelem!
- Nincs odakötve a vállalkozásához, ha jól indította el, építette fel, egy idő után már magától működik, passzív jövedelmet termel! A világon bárhova költözik, a vállalkozása vele megy, bárhonnan irányítható, a jutalék felvehető!
- A növekedésnek nincsenek korlátai, se nemzetközileg, se jövedelemben! Akár 140 országból is jöhet a forgalma, úgy hogy sose járt ott!
- A fejlesztés, a kiszolgálás, a számlázás, reklamáció kezelés, ügyfélszolgálat, könyvelés, kiszállítás mind, mind a cég feladata, szolgáltatása!
- Mivel a munkánk a termékek kipróbálása, terméktapasztalatok gyűjtése, termékbemutatók szervezése, termékek népszerűsítése, kóstoltatás, termék minták kiosztása, ezért költségként elszámolható a saját fogyasztás, a vitaminok, a sampon a kozmetikumok is. Minden utazás, telefonálás egyben nevezhető üzletépítésnek, hisz mindenkivel beszélhet a termékekről, így ezek is költségként leírhatóak!
Ha felkeltettem érdeklődését kérem szánjon rá egy órát, hogy megismerje a részleteket, ami alapján már személyesen is tudunk találkozni és beszélni a részletekről!
Köszönöm bizalmát!