Tag Archive for onlinepapi

Pablo és Bruno – avagy többet ésszel mint erővel!

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren innen, Közép-Itáliában, mintegy 200 évvel ezelőtt élt két feltörekvő unokatestvér Bruno és Pablo. Sokáig és sokszor álmodoztak arról, hogy egyszer egy szép napon ők lesznek a falu leggazdagabb emberei. Egyszer aztán rájuk köszöntött a szerencse, a falu elöljárója felfogadta őket vízhordónak. Az volt a dolguk, hogy a közeli folyóból hozzanak vizet a község főterén levő víztartályba. Minden vödörért fizetségül 1 garast kaptak.

A két fiatalember jó erőben volt, és szép jövedelemre tettek szert újonnan szerzett munkájukkal.

Igen ám, de Pablonak nem sok öröme telt benne. Szaggatott a dereka, felhólyagosodott  a tenyere. Ő nem az a fajta ember volt, aki beletörődik a dolgokba és elfogadja a rosszat, hanem hit a gondolkozás erejében, és abban, hogy mindig van más választása! Egyszer remek ötlete támadt. Mi lenne, ha nem vödörrel, hanem csővezetékkel hordanánk a vizet?

Megpróbálta a barátját is meggyőzni, ő azonban elégedett volt a meglevő munkájával, a meglevő jövedelmével. Volt már alkalmazott, tudta mit jelent az ha valaki eladja az idejét másnak, és egy életen át más álmaiért céljaiért dolgozik, feladva a saját álmait, csak azért, hogy hó végén megkaphassa a biztos fixet. Ahhoz képest, ez a vízhordó vállalkozás egy arany élet volt!

Elment az eszed?  – mondta Pablonak. Hiszen gazdagok vagyunk. Mienk a legjobb munka a faluban, 100 garast is megkeresek naponta. Ebből hétvégén már új cipőt, hónap végén tehenet, fél év múlva új vityillót vehetek. Két hét fizetett szabadság is jár. Hagyj engem békén a csővezetékkel. Az csak pénzkidobás lenne, mert venni kell szerszámokat, másrészt drága időt venne el a vödörhordástól!

Pablo azonban nem hagyta lebeszélni magát. Hitt az álmában és előre látó volt. Tudta, hogy  el fog jönni az idő amikor már nem fogja bírni a vödörcipelést, és akkor nem lesz miből élnie!

Ezért a nap egyik felében vödröt hordott, a másikban pedig árkot ásott. Eleinte megcsappant a jövedelme, mivel az építkezés alatt kevesebb vödröt tudott hordani, de tudta, hogy legkésőbb két év múlva felépül a vezeték. „Rövidtávon verejték, hosszú távon nyereség, ha elkészül a vezeték” biztatgatta magát. Lassan csak centinként haladt előre, ezért gyakran mondogatta magában: Egy centi két centi, a dolgom majd helyrebiccenti! Aztán a centikből méterek lettek, a méterekből kilométerek. Esténként fáradtan de bizakodva ment haza, szerény otthonába, nem figyelve arra, hogy elhaladva a kocsma mellett, mindig kinevették, és csöves Pablonak csúfolták.

Amíg ő építkezett, Bruno, aki a vödörhordásból élt, szép jövedelemre tett szert. Felcicomázott szamárháton járt, új faházban lakott, nagy lakomákat csapott esténként és kivívta a falusiak tiszteletét.

Úgy gondolta, jó lenne még több pénz, ezért növelte a vödrök méretét, és kicsit gyorsított a tempón.

Eleinte nagyon lelkes volt, mert naponta több volt bevétele. Azonban ő csak a mában gondolkodott, és nem tekintett a jövőbe! És ennek meg lett a következménye! Hamarosan egyre hamarabb elfáradt, meg kellett állnia piheni, és egyre gyakrabban esett el, mikor kiborult a víz és újra kellett indulnia. Volt, hogy reggel nem tudott felkelni, és így egyre megbízhatatlanabbá vált. Aggodalmas és depressziós lett, és bizonytalanak látta a jövőt! A függőágy helyett egyre többet járt a kocsmába, egész nap cigarettával és alkohollal próbálta elnyomni a fájdalmait és keserűségét, és egyre dühösebb volt, hogy az életét vízhordással kell eltöltenie. A faluban már mindenki kerülte, senki se akart vele beszélni, mert állandóan csak negatív volt, és mindenkibe belekötött.

Eközben, két év kemény munkájával elkészült Pablo vezetéke. A falusiak mind odasereglettek, amikor a víz a falu tározójába zúdult. Pablonak nem kellett több vödröt cipelnie. A friss víz folyamatosan folyt. Folyt, amíg Pablo evett, folyt, amíg aludt, folyt hétvégenként, amíg szórakozott. És minél több víz folyik a faluba, annál több pénz folyt be Pablo zsebébe. A friss víztől a falu is felvirágzott. Egyre többen költöztek be.

Csak Bruno járt egyre görnyedtebben, gondterheltebben. Munkáját elveszítette, jövedelme nem volt, a vödörhordástól megfáradt a teste. Nem talált új munkát magának. Pablo szomorúan látta, hogy régi barátja koldus szegényen tengeti napjait. Gondolt egy nagyot. és odament hozzá.. Na, nem azért, hogy gúnyolódjon, hanem hogy segítsen. Az eltelt két év alatt én sokat tanultam – mondta. Tudom, hol és hogyan ássak, tudom, milyen szerszámokat használjak, sőt kitaláltam eszközöket amikkel megtalálom a könnyebben ásható talajt, így te már az én tapasztalataimra támaszkodva tudsz dolgozni! Én  most már évente képes vagyok egy csővezetéket felépíteni. Megtanítlak téged is rá, aztán együtt megtanítunk másokat, hogy ők is megtanítsanak másokat, míg nem a világ összes falujában csővezeték lesz. Ha csak néhány fillért kapunk a tanításért, minden csőből átfolyó vízért, sok pénz folyik a zsebünkbe.

Végül Bruno megértette a lényeget, és társult Pabloval.

 Ahogy bejárták a világot, mindenhol találkoztak görnyedt és fáradt emberekkel, akik a vödreiket cipelték, és próbáltak vízhordásból megélni. Mindig megálltak és elmesélték a történetüket és felajánlották segítségüket!

Sajnos azonban a vödörcipelők 85%-a meg se akarta hallgatni őket, vagy meghallgatta, de elutasította. Mindig előkerültek a kifogások és a paradigmák amik miatt nem tudták nem akarták elhinni, hogy van értelme csővezeték építésbe kezdeni. Ilyeneket mondtak mindig:

Nekem nincs időm erre , dolgoznom kell!

Nekem most kell a pénz azonnal, nem tehetem meg, hogy olyat csináljak ami majd csak 2 év múlva, kezd el pénzt hozni!

Világéletemben vödröt hordtam, megmaradok annál amihez értek.

Persze csak azért akartok beszervezni, hogy meggazdagodjatok rajtunk!

Könnyű nektek, mert az elején csatlakoztatok, de ma már mindenki ezzel a csővezetékes ötlettel házal. Múltkor is volt valaki aki beszedte a pénzt az emberektől ásóra, meg valami ásás képzésre, aztán lelépett a pénzzel! Azóta nem hiszünk a csővezetékeseknek, mind lehúzás és átverés!

Én tisztességesen dolgozom, ti pedig csak mindig a munka könnyebbik végét akarjátok megfogni!

Pablo és Bruno nem állt neki senkit győzködni, senkit se akartak megváltoztatni. A világon már több helyen épültek csővezetékeik, és sok munkatársat tanítottak meg a folyamatokra. Családot alapítottak és gyerekeket vállaltak, bátran, mert tudták, hogy a csővezetékek után kapott passzív jövedelmek a haláluk után is képződni fognak, így gyermekeik, unokáik is mind biztos megélhetést örökölnek majd!

Itt a vége fuss el vége, a mesének sosincs vége!