Tag Archive for ne add fel

Hooligans: Küzdj az álmodért!


Hooligans Küzdj az álmodért

Egy igazi példakép, hogy minden lehetséges, ha nagyon akarod! Wilma Rudolph története.

vilmarWilma Rudolph 1940. június 23-án született egy Tennesse állambeli kisvárosban. Egy fekete család 20. gyermekeként, koraszülöttként látta meg a napvilágot. A születésekor komplikációk támadtak és az orvosok nem sok esélyt adtak arra, hogy életben marad. Később kétszer kapott kétoldali tüdőgyulladást és skarlátos is lett. A legnagyobb probléma azonban a gyermekbénulás volt. Ennek következtében a bal lábszára meggörbült, lábfeje pedig befelé tekeredett. Lábmerevítőt kapott és 6 évesen az orvosok lemondtak arról, hogy járni fog. Mindezt persze az édesanyjával is közölték. A kezelések a szülői háztól messze, mintegy 50 mérföldre egy feketéknek kijelölt kórházban zajlottak.

A tehetetlenség időszakában Wilma szívében álmok bontogatták szárnyaikat. Arról álmodott, hogy a többi „normális” gyerekkel együtt játszhasson, arról, hogy egyszer Ő is anyává válik és arról, hogy beutazza a világot. Gondolatait megosztotta édesanyjával is, aki erre azt válaszolta: „Drágám, a legfontosabb számodra az életben, hogy higgyél, és ne add fel!” A heti kétszeri kezeléseknek és a kitartásnak köszönhetően Wilma évek múlva lábra állhatott.

Tizenegy éves korára Wilma elkezdett hinni abban, hogy egy napon leveheti lábairól azokat a merevítőket. Az orvos masszírozást javasolt, de ő otthon titokban levette a gyűlölt merevítőket és óriási fájdalmak árán járni kezdett. Egy évig „gyakorolt” otthon, amikor egy vizsgálat alkalmával megmutatta az orvosnak és édesanyjának, hogy mennyit haladt. Most már orvosi engedélye is volt rá, hogy néha mellőzze a merevítőket. Innentől kezdve gyakorlatilag már nem tette fel őket.

Tizenkét éves korára már tudott futni, sőt egyre inkább érdeklődött a sportok iránt. Egyik nővére, Yvonne épp a kosárlabdázással ismerkedett és ő követte testvérét. Rövidesen mindketten egy csapatban pattogtattak és jó értelemben vett rivalizálás alakult ki köztük. Óriási elszántsággal és küzdeni akarással lassanként a csapat meghatározó játékosává vált. Ekkor figyelt fel rá egy férfi, akit Ed Temple-nek hívtak és a nagynevű nashville-i Tigerbelles atlétikai csapat nemzetközi hírű edzője volt. Történt egy nap, hogy Temple önkénteseket keresett a kosárlabdacsapatból, olyanokat, akik szívesen kipróbálták volna a női atlétikát.

Hamar kiderült, hogy Wilma őstehetség a futásban. Tizennégy éves korában Wilma már a Tigerbelles atlétikai csapat tagja volt és mindenkit legyőzött a korosztályában. Ettől kezdve már a Tenesse Állami Egyetemre járhatott edzésre. Itt találkozott egy Mae Faggs nevű nővel, aki a múltban már két olimpiai csapatot is felkészített. Mae persze azonnal észrevette a csiszolatlan gyémántot és onnantól személyesen bátorította. Az edzések folytatódtak, és Wilma egyre nagyobb versenyeken bizonyított. Nyár végén egy nagy országos ifjúsági versenyen már több távon is fényes győzelmet aratott és a 400 méteres váltóban is a győztes csapat tagja volt.

Ekkor Mae feltette az addigi legfontosabb kérdést Wilma életében: – Akarsz az Egyesült Államok olimpiai csapatának tagja lenni?

Az 1956-os olimpia Ausztráliában, Melbourne-ben volt. Az ekkor csupán tizenhat esztendős Wilma nem jutott a 200-méteres síkfutás döntőjébe, viszont a 400 méteres női váltócsapat tagjaként bronzérmet szerzett. A következő négy évben Wilma minden idegszálával a nagy megmérettetésre, a következő olimpiára gondolt. Az egyesületi tagsághoz kötelező volt a 4-esnél jobb átlag, továbbá legalább 18 tantárgy felvétele és ekkor női atléták még nem kaphattak ösztöndíjat, tehát Wilma saját maga finanszírozta tanulmányait. Mivel a sok tanulás miatt romlottak az időeredményei, külön edzésekbe fogott. Este titokban mászott le a kollégium tűzlépcsőjén és 8-tól 10-ig futott, majd visszamászott a lépcsőn, hogy villanyoltásra és létszámellenőrzésre a helyén legyen. Napkeltekor a kimerítő edzésterv tovább folytatódott. Reggel hatkor, délelőtt tízkor, délután pedig háromkor tartott futóedzéseket. Teltek a hetek, az évek, és Wilma még mindig ugyanazt a monoton, megerőltető edzéstervet követte. Így ment ez több mint ezerkétszáz napig!

1960-ban elkövetkezett az, amire az életét tette. A római olimpián először 100 méteren futott. A fő száma a kétszáz volt, de ő már százon beírta magát a sporttörténelem nagykönyvébe. Az első arany, mindjárt világcsúcs is volt. Aztán jött a számára legfontosabb megmérettetés. Kétszázon hatalmas előnnyel ért célba és utasította maga mögé a világ nagy futóit szintén világcsúccsal. A hab a tortán pedig ismét a váltó volt, ahol ekkor már az egész világ tudta, hogy ki az a „fekete gazella”. Itt is aranyérem és új világcsúcs született.

Wilma Rudolph volt az első nő a sport történetében, aki három aranyérmet szerzett atlétikában! Ráadásul mind a három számot új világrekord felállításával nyerte meg. Így lett az egykor lesajnált, kigúnyolt nyomorék kislányból a világ addigi legjobb futója. Hogy ez miként sikerülhetett? Talán az alábbi gondolat jól mutatja:

„Az orvosok azt mondták, hogy nem fogok tudni járni, anyám pedig azt mondta, hogy bármit elérhetek. Anyámnak hittem.” (Wilma RUDOLPH)

(Forrás: Gazdagmami)

Egy történet a küzdeni akarásról és arról, hogy a lehetetlen nem létezik! :)

halasyA képen az 1932-es Los Angeles-i olimpia aranyérmes magyar vízilabda csapatát látjuk: Ivády, Bródy, Vértesy, Németh, Homonnai, Keserű és Halassy. Csak a második pillantásra vesszük észre, hogy a sor végén álló 23 éves Halassy Olivér bal lába térd alatt hiányzik. Kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, mindkét sportágban többszörös magyar bajnok. Nem volt még paralimpia, mégis ő a világ első mozgássérült olimpikonja. Amerikában már filmet csináltak volna róla.

103 éve, 1909. július 31-én született Újpesten. Mint sok helyi kisfiú ő is az UTE gyerekcsapatában kezdett focizni, igazi reménységnek tartották. Nyolc éves volt, amikor megpróbált felugrani egy mozgó villamosra, és lecsúszott a lépcsőről. Bal lábát amputálni kellett. A foci reményeknek vége lett, de ő nem adta fel: sportágat váltott és mozgáskorlátozottként úszásban és vízilabdában is bajnok tudott lenni az épek, az egészségesek között. Egy évvel később már úszó- és pólóedzésekre járt az UTE uszodájába. Kezdetben nehezen ment neki, de 17 évesen mindenki meglepetésére megnyerte a folyamúszó bajnokságot. Az úszók a szentendrei sziget csúcsától a Margitszigeti Atlétikai Centrumig úsztak. Olivér 1 óra 4 perc alatt tette meg a 9 kilométeres távot. Úgy győzött, hogy a korábbi bajnok a táv feléig jelentősen vezetett előtte, majd lemaradt az óriásit sprintelő Halassy mögött. Innentől kezdve mindenki komolyan vette a féllábú sportolót.

19 éves volt, amikor 1928-ban Komjádi Béla beválogatta az amszterdami olimpiai keretbe. Ezüst éremmel tértek haza. Tíz év alatt tíz alkalommal nyert országos pólóbajnokságot az UTE színeiben, úszásban pedig 23 magyar bajnoki aranyat gyűjtött össze, és 12-szer javított hazai csúcsot. Az aranyérmes pólócsapat tagja volt a Los Angeles-i és a berlini olimpián. Legnagyobb sikerét mégsem az olimpiákon aratta, hanem az 1931-es párizsi Európa Bajnokságon.

Az EB-n a magyar csapat a belgák ellen játszott, Halassy mindent beleadva küzdötte végig a meccset. Új volt a válogatottban, de neki is köszönhető, hogy a magyarok megvédték európa-bajnoki címüket. A többiek a győzelmet ünnepelték, amikor Olivér szólt, hogy neki mennie kell, még van egy kis dolga. Kezdődött az 1500 méteres gyorsúszás döntője. Ebben a számban a francia Jean Taris és az olasz Paolo Costolli számított favoritnak, mindenki arra számított, hogy a verseny köztük dől el. Végül semmi sem papírforma szerint történt. Nemcsak azért, mert a verseny alatt jégeső zúdult az uszodára, és a bírók alig tudták követni, ki hol tart, hanem azért is, mert a magyar mozgássérült úszó csodát művelt. Halassy minden hossz végén rávert a társaira, de a fordulókat fél lába miatt rosszul vette, így mindig újra behozták. Végül mégis maga mögé utasította a két esélyest, és egy másik olasszal Giuseppe Perentin-nel küzdött az első helyért. Egy métert vert rá, és elhozta az aranyérmet.

halasi2A teljesen kimerült Halassyt Bárány István úszóbajnok húzta ki a vízből. Járni már mankóval sem tudott, úgy kellett az öltözőbe vinni. Ott cukrozott teát kanalaztak a szájába, amíg magához nem tért. Megköszönte a segítséget, felállt és visszatért a medencéhez, ahol a vízipóló bronzmérkőzés zajlott. A meccset félbe kellett szakítani, ugyanis a közönség csak a fiatal magyar versenyzőre figyelt. Az egész nézőtér zúgott: Halasszi! Halasszi! Végül a zsűri és a bíró is neki tapsoltak.

Még hat évig úszott és nyolc évig vízilabdázott, végül 30 évesen visszavonult. Előbb az újpesti Egyesült Izzónál dolgozott, később pedig számtiszt, azaz kontroller lett a városi számvevőségen. Családot alapított, három lánya született. A háború után ő volt egyike azoknak, akik részt vettek az úszósport újjászervezésében. 1946 szeptember 10-én taxival ment az Úszószövetségbe. Egy szovjet járőr leintette őket és kiszállította a taxiból. Fegyvert fogtak rájuk és az autót követelték. Nem tudjuk pontosan mi történt, de a két férfi valószínűleg ellenállt. Tény, hogy a taxit elvitték, néhány nap múlva kerekek nélkül találták meg egy távoli utcában. A taxisofőrt és Halassy Olivért a helyszínen agyonlőtték. 37 éves volt, legkisebb lánya még újszülött.

Bár tanúk is voltak, az esetet hivatalosan eltussolták, a sajtó bestiális rablógyilkosságról írt, szovjet katonákról szó sem esett. A sportoló családját megfenyegették, hogy hallgassanak a valódi történetről. Mégis mindenki tudta, mi történt. Halassy Olivért, minden idők legeredményesebb mozgássérült sportolóját, ezrek gyászolták, temetésén Hajós Alfréd mondta a gyászbeszédet.

Használd az eszed, mert mindig van kiút!

leopardTöbbet ésszel mint erővel! – szól a régi mondás, erő ellen legjobb fegyver gyengéknek a kreativitás!

Egy öregúr egyszer elhatározza, hogy elmegy Afrikába szafarira. Magával viszi öreg kutyáját, hogy társasága legyen. A kutya egy nap addig kergeti a pillangókat, amíg azt veszi észre, hogy eltévedt. Bóklászik erre-arra, hogy megtalálja az utat, egyszer csak látja, hogy egy leopárd rohan felé láthatóan azért, hogy megegye.

Az öreg kutya azt gondolja: “Ajjaj! Most igazán bajban vagyok!”
Észrevesz a közelében néhány csontmaradványt valami dögből, gyorsan elkezdi rágni a csontokat hátat fordítva a közeledő leopárdnak.

Amikor az már majdnem ráugrik, a vén kutya felkiált: “Ez a leopárd igazán finom volt! Vajon találok még egyet?”

Ezt hallván a leopárd az utolsó pillanatban visszafogja az ugrást, rémülettel néz a kutyára, és gyorsan elhordja az irháját.
“Húúú!”, sóhajt a leopárd, “ez meleg volt. Ez a vén kutya majdnem elkapott.”
Közben egy öreg majom, aki végignézte az egész jelenetet egy faágról, arra gondol, hogy hasznot húzhat abból, amit tud, és kialkudhat valami védelmet a leopárdtól.
Utána iramodik, de az öreg kutya, amikor látja teljes sebességgel a leopárd után futni, rájön, hogy valami ravaszság történik. A majom utoléri a leopárdot, elárulja neki a kutya cselét, és alkut ajánl.

 Az ifjú leopárd feldühödik, hogy rászedték. “Ide gyere, majom, ugorj a hátamra, és meglátod, hogy jár, aki be akar csapni!”
Az öreg kutya látja a felé rohanó leopárdot a majommal a hátán és nyugtalankodik: “Na, most mit csináljak?” Ám menekülés helyett újra leül háttal a támadóknak, és ismét úgy tesz, mintha nem látta volna őket.
Mihelyt hallótávolságba érnek, felkiált:
“Hol van már az a hülye majom? Már egy órája elküldtem, hogy hozzon egy másik leopárdot!”

Tanulság:
– Sose nevesd ki az öregeket!
– A kor és a finesz végül mindig legyőzi az erőt és a fiatalságot. A szellem és a ravaszság csak a korral és a tapasztalattal nő meg.
– A nehéz helyzetek nem azért vannak, hogy megad magad, hanem, hogy használd az eszed és találd meg azt a kiutat, amire az ellenséged nem számít!

Forrás: motivacio.tlap.hu/magazin/az-oreg-kutya-es-a-vad-leopard/