Archive for Sikertörténetek

Egy igazi példakép, hogy minden lehetséges, ha nagyon akarod! Wilma Rudolph története.

vilmarWilma Rudolph 1940. június 23-án született egy Tennesse állambeli kisvárosban. Egy fekete család 20. gyermekeként, koraszülöttként látta meg a napvilágot. A születésekor komplikációk támadtak és az orvosok nem sok esélyt adtak arra, hogy életben marad. Később kétszer kapott kétoldali tüdőgyulladást és skarlátos is lett. A legnagyobb probléma azonban a gyermekbénulás volt. Ennek következtében a bal lábszára meggörbült, lábfeje pedig befelé tekeredett. Lábmerevítőt kapott és 6 évesen az orvosok lemondtak arról, hogy járni fog. Mindezt persze az édesanyjával is közölték. A kezelések a szülői háztól messze, mintegy 50 mérföldre egy feketéknek kijelölt kórházban zajlottak.

A tehetetlenség időszakában Wilma szívében álmok bontogatták szárnyaikat. Arról álmodott, hogy a többi „normális” gyerekkel együtt játszhasson, arról, hogy egyszer Ő is anyává válik és arról, hogy beutazza a világot. Gondolatait megosztotta édesanyjával is, aki erre azt válaszolta: „Drágám, a legfontosabb számodra az életben, hogy higgyél, és ne add fel!” A heti kétszeri kezeléseknek és a kitartásnak köszönhetően Wilma évek múlva lábra állhatott.

Tizenegy éves korára Wilma elkezdett hinni abban, hogy egy napon leveheti lábairól azokat a merevítőket. Az orvos masszírozást javasolt, de ő otthon titokban levette a gyűlölt merevítőket és óriási fájdalmak árán járni kezdett. Egy évig „gyakorolt” otthon, amikor egy vizsgálat alkalmával megmutatta az orvosnak és édesanyjának, hogy mennyit haladt. Most már orvosi engedélye is volt rá, hogy néha mellőzze a merevítőket. Innentől kezdve gyakorlatilag már nem tette fel őket.

Tizenkét éves korára már tudott futni, sőt egyre inkább érdeklődött a sportok iránt. Egyik nővére, Yvonne épp a kosárlabdázással ismerkedett és ő követte testvérét. Rövidesen mindketten egy csapatban pattogtattak és jó értelemben vett rivalizálás alakult ki köztük. Óriási elszántsággal és küzdeni akarással lassanként a csapat meghatározó játékosává vált. Ekkor figyelt fel rá egy férfi, akit Ed Temple-nek hívtak és a nagynevű nashville-i Tigerbelles atlétikai csapat nemzetközi hírű edzője volt. Történt egy nap, hogy Temple önkénteseket keresett a kosárlabdacsapatból, olyanokat, akik szívesen kipróbálták volna a női atlétikát.

Hamar kiderült, hogy Wilma őstehetség a futásban. Tizennégy éves korában Wilma már a Tigerbelles atlétikai csapat tagja volt és mindenkit legyőzött a korosztályában. Ettől kezdve már a Tenesse Állami Egyetemre járhatott edzésre. Itt találkozott egy Mae Faggs nevű nővel, aki a múltban már két olimpiai csapatot is felkészített. Mae persze azonnal észrevette a csiszolatlan gyémántot és onnantól személyesen bátorította. Az edzések folytatódtak, és Wilma egyre nagyobb versenyeken bizonyított. Nyár végén egy nagy országos ifjúsági versenyen már több távon is fényes győzelmet aratott és a 400 méteres váltóban is a győztes csapat tagja volt.

Ekkor Mae feltette az addigi legfontosabb kérdést Wilma életében: – Akarsz az Egyesült Államok olimpiai csapatának tagja lenni?

Az 1956-os olimpia Ausztráliában, Melbourne-ben volt. Az ekkor csupán tizenhat esztendős Wilma nem jutott a 200-méteres síkfutás döntőjébe, viszont a 400 méteres női váltócsapat tagjaként bronzérmet szerzett. A következő négy évben Wilma minden idegszálával a nagy megmérettetésre, a következő olimpiára gondolt. Az egyesületi tagsághoz kötelező volt a 4-esnél jobb átlag, továbbá legalább 18 tantárgy felvétele és ekkor női atléták még nem kaphattak ösztöndíjat, tehát Wilma saját maga finanszírozta tanulmányait. Mivel a sok tanulás miatt romlottak az időeredményei, külön edzésekbe fogott. Este titokban mászott le a kollégium tűzlépcsőjén és 8-tól 10-ig futott, majd visszamászott a lépcsőn, hogy villanyoltásra és létszámellenőrzésre a helyén legyen. Napkeltekor a kimerítő edzésterv tovább folytatódott. Reggel hatkor, délelőtt tízkor, délután pedig háromkor tartott futóedzéseket. Teltek a hetek, az évek, és Wilma még mindig ugyanazt a monoton, megerőltető edzéstervet követte. Így ment ez több mint ezerkétszáz napig!

1960-ban elkövetkezett az, amire az életét tette. A római olimpián először 100 méteren futott. A fő száma a kétszáz volt, de ő már százon beírta magát a sporttörténelem nagykönyvébe. Az első arany, mindjárt világcsúcs is volt. Aztán jött a számára legfontosabb megmérettetés. Kétszázon hatalmas előnnyel ért célba és utasította maga mögé a világ nagy futóit szintén világcsúccsal. A hab a tortán pedig ismét a váltó volt, ahol ekkor már az egész világ tudta, hogy ki az a „fekete gazella”. Itt is aranyérem és új világcsúcs született.

Wilma Rudolph volt az első nő a sport történetében, aki három aranyérmet szerzett atlétikában! Ráadásul mind a három számot új világrekord felállításával nyerte meg. Így lett az egykor lesajnált, kigúnyolt nyomorék kislányból a világ addigi legjobb futója. Hogy ez miként sikerülhetett? Talán az alábbi gondolat jól mutatja:

„Az orvosok azt mondták, hogy nem fogok tudni járni, anyám pedig azt mondta, hogy bármit elérhetek. Anyámnak hittem.” (Wilma RUDOLPH)

(Forrás: Gazdagmami)

Egy történet a küzdeni akarásról és arról, hogy a lehetetlen nem létezik! :)

halasyA képen az 1932-es Los Angeles-i olimpia aranyérmes magyar vízilabda csapatát látjuk: Ivády, Bródy, Vértesy, Németh, Homonnai, Keserű és Halassy. Csak a második pillantásra vesszük észre, hogy a sor végén álló 23 éves Halassy Olivér bal lába térd alatt hiányzik. Kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, mindkét sportágban többszörös magyar bajnok. Nem volt még paralimpia, mégis ő a világ első mozgássérült olimpikonja. Amerikában már filmet csináltak volna róla.

103 éve, 1909. július 31-én született Újpesten. Mint sok helyi kisfiú ő is az UTE gyerekcsapatában kezdett focizni, igazi reménységnek tartották. Nyolc éves volt, amikor megpróbált felugrani egy mozgó villamosra, és lecsúszott a lépcsőről. Bal lábát amputálni kellett. A foci reményeknek vége lett, de ő nem adta fel: sportágat váltott és mozgáskorlátozottként úszásban és vízilabdában is bajnok tudott lenni az épek, az egészségesek között. Egy évvel később már úszó- és pólóedzésekre járt az UTE uszodájába. Kezdetben nehezen ment neki, de 17 évesen mindenki meglepetésére megnyerte a folyamúszó bajnokságot. Az úszók a szentendrei sziget csúcsától a Margitszigeti Atlétikai Centrumig úsztak. Olivér 1 óra 4 perc alatt tette meg a 9 kilométeres távot. Úgy győzött, hogy a korábbi bajnok a táv feléig jelentősen vezetett előtte, majd lemaradt az óriásit sprintelő Halassy mögött. Innentől kezdve mindenki komolyan vette a féllábú sportolót.

19 éves volt, amikor 1928-ban Komjádi Béla beválogatta az amszterdami olimpiai keretbe. Ezüst éremmel tértek haza. Tíz év alatt tíz alkalommal nyert országos pólóbajnokságot az UTE színeiben, úszásban pedig 23 magyar bajnoki aranyat gyűjtött össze, és 12-szer javított hazai csúcsot. Az aranyérmes pólócsapat tagja volt a Los Angeles-i és a berlini olimpián. Legnagyobb sikerét mégsem az olimpiákon aratta, hanem az 1931-es párizsi Európa Bajnokságon.

Az EB-n a magyar csapat a belgák ellen játszott, Halassy mindent beleadva küzdötte végig a meccset. Új volt a válogatottban, de neki is köszönhető, hogy a magyarok megvédték európa-bajnoki címüket. A többiek a győzelmet ünnepelték, amikor Olivér szólt, hogy neki mennie kell, még van egy kis dolga. Kezdődött az 1500 méteres gyorsúszás döntője. Ebben a számban a francia Jean Taris és az olasz Paolo Costolli számított favoritnak, mindenki arra számított, hogy a verseny köztük dől el. Végül semmi sem papírforma szerint történt. Nemcsak azért, mert a verseny alatt jégeső zúdult az uszodára, és a bírók alig tudták követni, ki hol tart, hanem azért is, mert a magyar mozgássérült úszó csodát művelt. Halassy minden hossz végén rávert a társaira, de a fordulókat fél lába miatt rosszul vette, így mindig újra behozták. Végül mégis maga mögé utasította a két esélyest, és egy másik olasszal Giuseppe Perentin-nel küzdött az első helyért. Egy métert vert rá, és elhozta az aranyérmet.

halasi2A teljesen kimerült Halassyt Bárány István úszóbajnok húzta ki a vízből. Járni már mankóval sem tudott, úgy kellett az öltözőbe vinni. Ott cukrozott teát kanalaztak a szájába, amíg magához nem tért. Megköszönte a segítséget, felállt és visszatért a medencéhez, ahol a vízipóló bronzmérkőzés zajlott. A meccset félbe kellett szakítani, ugyanis a közönség csak a fiatal magyar versenyzőre figyelt. Az egész nézőtér zúgott: Halasszi! Halasszi! Végül a zsűri és a bíró is neki tapsoltak.

Még hat évig úszott és nyolc évig vízilabdázott, végül 30 évesen visszavonult. Előbb az újpesti Egyesült Izzónál dolgozott, később pedig számtiszt, azaz kontroller lett a városi számvevőségen. Családot alapított, három lánya született. A háború után ő volt egyike azoknak, akik részt vettek az úszósport újjászervezésében. 1946 szeptember 10-én taxival ment az Úszószövetségbe. Egy szovjet járőr leintette őket és kiszállította a taxiból. Fegyvert fogtak rájuk és az autót követelték. Nem tudjuk pontosan mi történt, de a két férfi valószínűleg ellenállt. Tény, hogy a taxit elvitték, néhány nap múlva kerekek nélkül találták meg egy távoli utcában. A taxisofőrt és Halassy Olivért a helyszínen agyonlőtték. 37 éves volt, legkisebb lánya még újszülött.

Bár tanúk is voltak, az esetet hivatalosan eltussolták, a sajtó bestiális rablógyilkosságról írt, szovjet katonákról szó sem esett. A sportoló családját megfenyegették, hogy hallgassanak a valódi történetről. Mégis mindenki tudta, mi történt. Halassy Olivért, minden idők legeredményesebb mozgássérült sportolóját, ezrek gyászolták, temetésén Hajós Alfréd mondta a gyászbeszédet.

Helen Keller

 

Helen Adams Keller (Tuscumbia, Alabama, 1880. június 27. – Arcan Ridge, Connecticut, 1968. június 1.) amerikai író, aktivista és előadó volt. Ő volt az első siket és vak diák, aki főiskolai diplomát szerzett. Pár éve szobrot kapott a washingtoni Capitoliumban.

A The Miracle Worker (A csodatévő) című színmű – Magyarul a film cime: A kismadár – drámai jeleneteiből ismert az, hogy hogyan törte át Keller tanára, Anne Sullivan, a csaknem teljes kommunikációs eszköz hiánya okozta elszigetelődést és hogyan virágzott ki a kislány, amikor megtanulta a kapcsolatteremtést.Helen Keller egy Ivy Green  nevű birtokon született. Családja német eredetű, édesapja svájci származású. Születésekor egészséges volt, de tizenkilenc hónapos korában súlyos beteg lett. Orvosai „heveny gyomortáji és agyi vértolulást” állapítottak meg nála, ami valószínűleg skarlát vagy agyhártyagyulladás lehetett. A betegség nem tartott sokáig, de siketséheleng és vakság lett a következménye. Abban az időben csak egyetlen emberrel tudott Helen kommunikálni, mégpedig Martha Washingtonnal, a család szakácsának hatéves kislányával, aki saját jelnyelvet alakított ki a beteg kislánnyal. Egy év múlva már mintegy 60 jelet tudtak használni.

1886-ban Keller anyja Charles Dickens American Notes (Amerikai jegyzetek) című írásában olvasott egy Laura Bridgman (tanára Samuel Gridley Howe) nevű siketvak kislány sikeres taníttatásáról. Az édesanyát ez arra ösztönözte, hogy az ifjú Helent apja kíséretében Dr. J. Julian Chisolm baltimori szem-fül-orr-gége specialistához küldje vizsgálatra. Ez az orvos azután megismertette a családot Alexander Graham Bellel, aki akkoriban siket gyermekekkel foglalkozott. Bell tanácsára a szülők felkeresték a Vakok Perkins Intézetét Bostonban, azt az iskolát, ahol Bridgmant is tanították. Az iskola volt diákját, Anne Sullivant küldte a családhoz Helen tanítójául. Az akkor még csak húszéves Sullivan maga is látássérült volt. Így kezdődött az a 49 évig tartó kapcsolat, aminek során Sullivan tanítónője, nevelőnője, társalkodónéje lett Kellernek.

b2ce02bec531597131bbddbcf51d97a5Sullivan engedélyt kapott Keller édesapjától, hogy a kislányt elválassza családjától, és kis, kerti házukban oktassa. Első feladata az elkényeztetett kislány fegyelemre szoktatása volt. Keller aznap ért el áttörést a kommunikációban, amikor rájött, hogy tanára a vizet jelképező mozdulatokat végez a tenyerén, miközben vizet csorgat rá. Ezek után kimerülésig kérdezgette Sullivant, hogy megtanulja a számára ismerős többi tárgy nevét, mint például legkedvesebb babájáét.1890-ben a tízéves Hellen Keller megismerte egy norvég siketvak kislány, Ragnhild Kåta történetét, aki megtanult beszélni. Kåta sikerén felbuzdulva Keller is meg akart tanulni beszélni. Sullivan a Tadoma-módszerrel tanította kis diákját, melyet két további eszközzel egészített ki: egyrészt Helen megérintette a beszélők ajkait és torkát, másrészt Sullivan ujjaival betűzött a kislány kezén. Később Keller megtanulta aBraille-írás használatát, aminek segítségével nemcsak angol, hanem francia, német, görög, és latin műveket is olvasott.

Keller világhírű szerző és szónok lett. A fogyatékos emberek és számos más ügy szószólójaként emlegetik. Pacifista suffragette volt, Wilson-ellenes, radikális szocialista, egyetértett a születésszabályozással. 1915-ben megalapította a Helen Keller International nevű non-profit szervezetet a vakság megelőzésére. 1920-ban részt vett az American Civil Liberties Union (ACLU) megalapításában. Keller és Sullivan több mint 39 országban fordultak meg, számos alkalommal jártak Japánban, ahol a japánok különösen a szívükbe zárták őket. Keller minden amerikai elnökkel találkozott Grover Clevelandtől Lyndon B. Johnsonig, és jó néhány híresség, például Alexander Graham Bell, Charlie Chaplin, Mark Twain barátságát élvezte.

Tehát Helen életében is meg volt a pillanat amikor, elengedte a körülményei miatti haragot, és a kifogást, hogy miért nem lehet boldog! Megértette, hogy ha nem tud változtatni a körülményein, akkor a hozzáállásán kell változtatnia, és a rosszból jót kihozni, a hátránból elönyt kovácsolni! 

Temilyen hátránnyal indulsz? Te mit hozol ki az életedből?

Nick Vujicic

Nick_VujicicNicholas James Vujicic (Brisbane, Ausztrália, 1982. december 4.) nemzetközi hírű prédikátor, szónok, motivációs tréner, aki a karok és lábak nélkül született emberként vált híressé. Előadásainak témái a fogyatékosság, a remény és a keresztény hit.

Élete

Nicholas Vujicic szerb emigráns szülők gyermekeként született Ausztráliában. Édesanyja, Dushka (Душка) betegápoló, édesapja, Boris Vujicic (Борис Вујичић) pedig lelkész. Két testvére van. Születésekor derült csak ki, hogy az úgynevezett tetra-amelia szindrómában szenved, vagyis karok és lábak nélkül jött világra. Bal lába helyén csupán két lábujj van, amelyek segítségével ma már tud boldogulni a mindennapokban. A szülőket először sokkolta Nick állapota, ám hamarosan kiderült, hogy súlyos fogyatékosságától eltekintve gyermekük életképes. Így mindenben támogatták őt, hogy minél önállóbb életet tudjanak biztosítani neki. Az ausztrál törvényhozásnak köszönhetően előbb fogyatékosok számára fenntartott iskolába, majd az integrációt támogató iskolába járt. Iskolatársai sokat csúfolták, emiatt nyolcévesen depressziós lett, tízévesen pedig öngyilkosságot kísérelt meg: megpróbálta belefojtani magát a fürdőkádba. Az elkeseredett lépés végül a szülei iránt érzett szeretetből fakadóan csupán kísérlet maradt. A középiskolát követően számvitelt és pénzügyi tervezést tanult, és végzettséget is szerzett.

Vujicic saját elmondása szerint sokáig nem látta értelmét életének. Egy ideig ugyan imádkozott azért, hogy nőjön keze és lába, de egy idő után rájött, hogy hálásnak kell lennie azért, amiért él, hogy Isten ezzel feladatot és kihívást adott neki, és célt kell keresnie az életében.

ITT ÉRVÉNYESÜLT OLDALUNK MOTTÓJA: HA NEM TUDSZ VÁLTOZTATNI KÖRÜLMÉNYEIDEN, VÁLTOZTASS A HOZZÁÁLLÁSODON! NEKI SIKERÜLT! ÉS NEKED FOG?!

Életének egyik fordulópontja az volt, amikor édesanyja mutatott neki egy újságcikket, amely egy súlyosan fogyatékos férfiról szólt. Vujicic megértette, hogy nincs egyedül, akinek ilyen nehéz sors jutott.Másik pedig az, amikor tizenöt éves korában elolvasta János evangéliumának 9. fejezetét, amelyben Jézus Krisztus találkozik egy születése óta vak emberrel. Az embereknek azon kérdésére, miért született így ez az ember, Jézus azt feleli: azért, hogy nyilvánvalóvá váljanak rajta keresztül Isten tettei.

Életének célja és értelme végül az lett, hogy meséljen embertársainak Isten szeretetéről, és megerősítse őket abban, hogy valósítsák meg álmaikat.

Sok gyakorlással és akaraterővel megpróbálta megoldani a mindennap előtte tornyosuló feladatokat. Két lábujjának segítségével megtanult írni, gépelni, a számítógépet használni, fésülködni, fogat mosni és borotválkozni.

17 éves korában kezdett prédikációkat és előadásokat tartani iskolákban és egyházi rendezvényeken. Mára a világ minden táján tart telt házas előadássorozatokat, létrehozta saját nonprofit szervezetét (Life Without Limbs), könyveket jelentet meg és filmeket forgat.

A Kaliforniában élő Vujicic 2012. február 12-én feleségül vette barátnőjét, a malajziai származású Kanae Miyaharát. Gyermekük Kiyoshi James Vujicic 2013. február 13-án született meg.

Művei magyarul

  • Élet korlátok nélkül – Ötletek egy teljes élethez Stúdium Plusz, Budapest, 2012. (Life Without Limits: Inspiration for a Ridiculously Good Life, 2010)
  • Megállíthatatlan – A cselekvő hit fantasztikus ereje Stúdium Plusz, Budapest, 2013. (Unstoppable: The Incredible Power of Faith in Action, 2012)